P. Szojka Emese: Néprajzi csoportok Baja környékén. Vezető a Türr István Múzeum néprajzi állandó kiállításához (Baja, 1990)
A XVIII. században a magánföldesurak által betelepített Madarasnak, Bácsborsódnak, valamint Felsőszentivánnak és Mátételkének volt még jelentős számú magyar lakossága. A XIX. századra a Baja környéki falvak több néprajzi csoportba rendeződtek. A nyelvi azonosság, a vallás, a közös származási tudat és az ezek alapján létrejött házassági kapcsolatok vezettek a sajátos, elkülönülő kulturális vonások kialakulásához. Néprajzi csoportnak tekinthető a Tolna megyei Sárközhöz kapcsolódó Érsekcsanád és Szeremle református magyar lakossága, a Ferenc-tápcsatorna partján elhelyezkedő egységes magyar tömb falvainak népessége, valamint a nemzetiségek: a bunyevácok, a sokacok és a németek. Vidékünk népi kultúrája - a sokszínűség és a tagoltság mellett - alapvonásaiban a dél-alföldi és a Duna-Tisza közi nagytáj paraszti műveltségében meghonosodott főbb jellemzőket viselte magán. Ezek közül a legfontosabb elemek - a település szerkezete, a gazdálkodás és az építkezés módja - az itt kialakult típusok közé sorolhatók. A térség népesedéstörténete újabb elemekkel bővült a közelmúltban. 1945-ben több száz bukovinai székely földműves családot kellett a Jugoszláviából történt kitelepítés után elhelyezni, akik Vaskútra, Csátaljára és Garára kerültek. Csehszlovákia déli megyéiből 1945-1948 között nagyszámú magyarság kényszerült a lakosságcsere értelmében Magyarországra. A felvidéki magyarokat azokban a falvakban helyezték el, ahonnan német családok százait telepítették ki 1946-ban és 1947-ben. Vaskúton, Garán, Bácsbokodon, Csávolyon, Nemesnádudvaron, Hajóson találunk jelentősebb lélekszámú, a történelmi Komárom és Gömör megyéből, a Garam mentéről és más északi területekről áttelepített magyarságot. Magyarok Református magyarok Érsekcsanád és Szeremle magyar lakossága sajátos paraszti kultúrájával és református vallásával elkülönült a környező falvak katolikusságától. Népi kultúrájuk, vallási és házassági kapcsolataik a Tolna megyei Sárköz lakói felé irányultak. E falvak összetartozásának tudata az egykori, a Duna mindkét partját magába foglaló Sárköz tájnévvel függött össze. A Dunán inneni ártéri részt - Pataj-Kiskőrös-Baja vonaláig - Sárköznek nevezték a középkorban. Ez az elnevezés a múlt század végéig maradt fenn a népnyelvben. 6
