Kovács Zita, N.: „…nem írható át a nyelv szavaira”. Nagy István festőművész alkotásai Baján - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 34. (Baja, 2017)
Szojka család jóvoltából. Nagy István igyekezett társadalmi érintkezésbe lépni az itt élő festőkkel, a város polgárságával, de utóbbi számára személyisége sajnos mindvégig különösen távolságtartó, idegen, művészete távolról tisztelt, kevésbé értett maradt. Bár a bácskai, bajai kortárs alkotóművészek, a „szűk szakma” rendszeres kapcsolatot ápolt vele, szerették, felismerték korszakos jelentőségét, ennek ellenére a korabeli átlagos képzőművészeti műveltségből fakadó társadalmi közönyön ők sem tudtak változtatni. Tudunk megrendelésre készült portrékról, amelyek visszaadásra kerültek, nagy ritkán előforduló műhelylátogatásokról a nyomorúságos lakásban, ami a vásárlást tekintve sokszor eredménytelen maradt, vagy mindössze értéken aluli eladást jelentett. Csak néhány bajai család (dr. Aszalós Imre, Krammer József, Győrffy István, Klossy Tihamér, Imrő György) érdeklődése, vásárlása enyhített időnként a krónikus szegénységen, ami végigkísérte Nagy István életét. Mindennek tudatában még inkább figyelemre méltó, hogy Nagy István alkotókedve töretlen volt, műfaji sokoldalúsága tovább szélesedett, művészi erejét fenn tudta tartani haláláig. Erre a megállapításra enged következtetni az a tény is, hogy az alig hét bajai év alatt pasztellképek százai születtek, amelyek közül igen sok a teljes életművet tekintve is kiemelkedő jelentőségű. Nagy István bajai korszakában nem tapasztalhatunk valamiféle végső szintézisnek felfogható művészi összegzést, vagy egy zártabb festői világot. A bajai letelepedést megelőző évtized festői élményei ismétlődnek lapjain újra és újra. Emlékezetből készülő erdélyi tájképeinek sora is azt bizonyítja, hogy Nagy Istvánban elevenen élt a bajai években is Erdély, s az emlékképpé alakulás folyamata mellett az itt mutatkozó stílus-visszaidézés szintén jellemzi bajai korszakát. Nagy István életművének utolsó fejezetére is ugyanaz a zsenialitás, ugyanaz a fáradhatatlan, megunhatatlan stílus jellemző, mint korábbi korszakaira. Vajon mi a titok? Talán az, hogy amíg a legtöbb alkotó esetében egy perióduson belül az eszköztár állandósága mellett a téma változik, addig Nagy Istvánnál ennek az ellenkezője figyelhető meg. Egy műfajon belül a karaktereknek megfelelően módosul az előadás. így a sokszor monotonnak tűnő tematikán belül akár a végtelenségig tudta folytatni a variációkat. Ugyanaz a téma így újra és újra továbbfejlesztést Baka, 1916 8
