Solymos Ede: Ki volt Jelky András? - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25. (Baja, 1983)
tanácsosnak tartják, hogy hátrahagyandó javaikról intézkedjenek, minden eddigi végrendelet és végrendeleti toldalék visszavonásával, amelyet eddig közösen, akár egyenként külön-külön ezen végrendelet kelte előtt készítettek volna, vagy létrejött volna. Es újra elhatározásra jutva úgy nyilatkoznak a Végrendelkezők — miután őnemességük (t. i. Jelky és felesége) a Magas Nemes Kormányzat legutóbbi május 20-i határozatának tartalmát tudomásul vették az ő Emanuálnak nevezett jobbágyuk felszabadítására vonatkozóan, amely általam, mint közjegyző által kellőképpen megmagyaráztatott, hogy kívánják, hogy az ő vagyonuk terhére a rabszolgaság járma alól felszabadítassék az ő Mauwer van Boegis nevő rabszolganőjük azzal, hogy tartozzék és köteleztessék arra, hogy a Végrendelkezőknek alább megnevezett gyermekei mellett marad szolgálatban egészen azok nagykorúságáig, vagy férjhezmenetelük napjáig, és akkor majd teljes szabadáságot élvezhet. Általános örökhagyói álláspontra jutva kijelentették a Végrendelkezők, hogy házastársi szerétéiből, amellyel egymás iránt viseltetnek, hogy az Előbb-élháló a kettőjük közül továbbélőt (mindkét esetben hím- és nőnemben) egyetlen, teljes örököséül nevezi meg és ismeri el, az előbb elhaló minden hátrahagyott javaiban, mind ingó, mind az ingatlan vagyonban, ugyanígy az értékpapírok és hitellevelek birtokában, semmit sem kivéve, ezzel együtt értve most még azt, hogy a túlélő tartozzék és kötelezve legyen a gyermekeknek, akik házasságukból származnak: nevük Henrietta Margaretha 4 éves és Mária Magdolna 1 és fél éves, a további gyermeknek vagy gyermekeknek, akik még házasságukból származnak és hátrahagyatnak, lélek szerint kifizetni az igazságos törvényes részt, amely őket az ő Végrendelkezőjüknek hagyatékából jog szerint megilleti, amely részre nézve ők, az örökhagyók kijelentik, hogy gyermekeit ezennel az előbb elhaló társörököseiül ismerik el. Továbbá kívánják a Végrendelkezők, hogy a fentemlített gyermekek törvényes részei a továbbélő gondoskodása alatt maradjon kezelésre, egészen annak újraházasodásáig, amely esetben a továbbélő tartozzék és köteles legyen az ő gyermekeiknek előbb említett pénzét e város árvamester urainak pénztárába befizetni, amelynek kezelését Ö Tiszteletreméltóságaiktól, hogy magukra vállalják, ezennel alázatosan kérik. , Továbbá kinyilvánítják az Örökhagyók, hogy ennek a végrendeletnek végrehajtójául, az ő eltemettetéséről gondoskodóul, egyúttal hátrahagyott gyermekei gyámjául és az öröklött pénzek és 32