Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)
Bela Duranci: Nagy István Jugoszláviában
sedett, eljöttek a képért. Csakhogy a kép sem most, sem máskor nem lesz eladó!” Amikor Pechán Béla meglátta a képet a kiállításon, mindjárt visszaemlékezett : „Ismerem ezt a képet, 1922 körül készült. Pista barátai körében a pesti Abbázia kávéházban ült. Asztalok mellett több ízben elhaladt egy szép kislány, perecet árult. A társaság rábeszélte Nagyot, hogy fesse le a kislányt. Természetesen, ő még élete árán sem kérte volna meg, hogy modellt üljön neki. Az elhangzott beszélgetés után elmentek a vidám társaság egyik tagjának közeli műtermébe. A meztelenre vetkőztetett fiatal teremtés előtt pár pillanatig zavartan állt. Utána a Pereces lány gyorsan papírra került.. Tudjuk, hogy a Leány, aki vizet iszik című képét a sajkási tanítónál készítette 1930 körül, a Falusi utca elvitathatatlanul a sajkási utcára emlékeztet, a Borbély család tulajdonában lévő Fiatal leány kétségkívül Erdélyből került Novi Sadra, mint ahogy a Gyilkos tó ma Zomborba. Kár, hogy az itt talált pasztellek nem mind itt készültek. Mégis néhány igen értékes mű ennek a környezetnek alkotói hatásáról tanúskodik. Itt első helyen a FÜZES-t kell megemlítenünk — csodálatos, sötét halmazok, amelyek valahol Gradinovecen oltalmukba veszik az eget, a Falusi utca és az öreg Petróczi Antal portréja. Amikor Nagy István krétáival a fehér papír ellen harcolt, jövendőmondói látomásait a falusi hétköznapokból, a kisemberek életéből, anyák, szolgálólányok, gajdások és parasztok életmozzanatait sűrítette a tömör képektől a monumentálisig kifejlődő formákba. Tompa és csillámlóan fénylő színeinek hangszerelésével, melyek fölött nehéz árnyak lengenek, a festő keserű balladát komponált a két háború közé szorult nehéz időkről. Ezek, a semmiséggé zsugorított alakok, a rejtélyekkel teli erdélyi hegyszorosok, a falusi udvarok szomorú virágai, a lekaszált mezők kalangyái, a juhok és legelők magukban hordják a terhes idők meg nem szépített valóságát, melyben a festő fenékig kiürítette keserű poharát a dicsőségig és a halálig vezető úton. Élve, a Vajdaságban idegen volt. Vetélytársa volt a magához hasonló szenvedőknek. 1930. május 27-én, a Bácsmegyei Napló egy terjedelmes hírt közölt: „Nagy István Szuboticán”. Ezt az igenlő szöveget nem festők sugalmazták, hanem névtelen, jövőbelátó újságírók írták. „Szuboticára sok pasztellel és szénrajzzal érkezett, amely mind vevőre 63
