Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)

Pap Gábor: Adaléknak Nagy István "alföldi" korszakához

tálán adatunk van. Nagy István özvegye, már idézett beszélgetésünkkor azt is elmondta, hogy „Koszta... hívta Nagy Istvánt Szentesre, hogy telepedjen meg ő is ott, dolgozzanak együtt.” És még egy apró adalék, amely talán teljesebbé teszi a kettős művészportrét: dr. Aszalós Imre közlése szerint „Koszta féltékeny volt Nagy Istvánra” — amely állításban a féltékenység nyilvánvalóan művészi értelemben értendő, és így utólag mérlegelve a helyzetet, ez az érzés nem is tűnik egészen alaptalannak.

d) Nagy István művészetének szoros belső rokonsága az Egryével ma már közhelynek számít művészettörténeti irodalmunkban.' A rokonság tényét ezúttal néhány részlet-egyezés kimutatásával kívánjuk erősíteni. (Nagy István: Tarisznyás kisfiú — Egry: Támaszkodó.) Amire külön is felhívnám a figyelmet, az egyrészről a „széllel bélelt” alakok rendkívül könnyed, légies mintázása, másrészről a háttér elemeinek sejtelmes, elmosódó, általánosságba foszló kezelése. A két mű keletkezésének ideje gyakorlatilag egybeesik, a formáláson túl a színvilág hasonlósága külön is figyelmet érdemel, Nagy Istvánnál még e korszakában is szokatlan, szinte nem is evilági derűje révén.

Tovább erősödik a két művész közötti rokonság a harmincas években. Ekkor mindketten egyfajta „szálkás” felületkezelést alkalmaznak, amikoris a sűrűn egymás mellé húzott, különböző színű vékony vonalkák vibrálása sejtelmes könnyedséget, mintegy földöntúli lebegést kölcsönöz a kompozicióknak. (Nagy István: Virág vázában, 1920. k. MNG 2551. — a kép datálása alighanem hibás, néhány évvel később, legkorábban az évtized közepetáján keletkezhetett! — Egry: „Kiderül”, 1935. k., Radnay gyűjtemény.) Az összehasonlítás mindjárt azt is világossá teszi, hogy ezúttal az adó fél Nagy István volt, és hozzátehetjük: példája Egry egy egész korszakára termékenyítőleg hatott! (Nagy István: Szántás tehenekkel, 1935. k. ; Hegyek, 1935. k.)

Végül még egy képpár, az ellenkező előjelű hatás igazolására. (Nagy István: Utolsó önarckép, Baja, 1936. — Egry: önarckép napsütésben, 1927. MNG) Az utolsó Nagy István-önarckép furcsa pózára elégséges magyarázattal szolgálhatna ugyan az aggkori, kétszeres agyvérzést követő permanens egyensúlyzavar, mégis úgy gondolom, az emlékképként benne élő Egry-önportré jellegzetes, kissé esetlen, kissé tétova, segélyt kérő gesztusa éppúgy megelevenedhetett a kép alkotásakor a művészben, mint a szülőföld tájemlékei a késői, mesehangulatú tájképek születésekor.8

29