Kőhegyi Mihály - Solymosné Göldner Mária: Madaras története az őskortól az újratelepítés befejezéséig, 1810 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 22. (Baja, 1973)
Vidékünk a török korban
A madarasi párkány létszáma 88 fő volt a bajai 66-al szemben.102 A dzsámiszolgák (templomi alkalmazott) mellett magas a müsztafizok (várvédő janicsár) és topcsik (tüzér) létszáma, ulúfedzs-i (lovas) pedig Madarason van a legtöbb. Ezek minden bizonnyal portyázó járőrök voltak, akik Baja és Szabadka között tartották az összeköttetést és teljesítettek biztonsági szolgálatot. Hol állott a madarasi palánkvár ? Helyét a ma már Katymárhoz tartozó turski grad elnevezés őrizte meg számunkra. A területet a későbben beköltözött svábok is bunyevácul nevezték meg, s mind a mai napig így hívják. A Madarastól délnyugatra, Katymártól délkeletre, a Roglatica dűlőben fekvő kis dombot minden oldalról víz veszi körül. A mocsarat a dombtól északra folyó Kígyós patak táplálja. A mintegy 200—300 méter hosszú, 100—150 méter széles és 2—4 méter magas domb jól kiemelkedik környezetéből. A domb déli felén állott a vastag gerendák és cölöpök párhuzamos sora közé döngölt, földből készült palánk. Belül azonban téglából falazott épületeknek is kellett állniok, mert régészeti terepbejárások során nyomait megtalálták. A kövek és fehérmárvány töredékek bizonyára a dzsámiból származnak. A palánk építéséről nincsenek adataink, de korai időben nem készülhetett, mert akkor az 1565-ös és 1568-as zsoldjegyzékben bizonyára előfordulna neve a környező várak társaságában.103 Az 1598-as elköltözés után megmaradt lakosságnak nem lehetett könnyű eltartani a török katonaságot. Amikor Liptay Imrét 1659-ben követségbe küldték a török császárhoz, meghagyták neki, mit kell sérelmeznie. Többek között azt, hogy az ispáhik és pasák az adózást naponként növelik és feljebb verik. A dézsmát hamis kilával és iccével mérik, s persze nem az ő kárukra tévednek. A rájáknak kétszer-háromszor is „ajándékot” kell adniok. Éjjel-nappal dolgoztatnak velük, sőt néha munkaerejüket máshová adják el.104 A török birodalom belső bomlása következtében a magyarországi török végvárak katonaságának aktivitása lecsökkent, váraikból csak nagyobb egységekben mertek kimozdulni. A várak közötti elvadult területet keresztül-kasul nyargalták a magyar végváriak portyái, amelyek elsősorban zsákmányt kerestek itt.105 A katonákat nemcsak a vármegye és földesúr küldte a déli területekre, hanem az éhség és fizetetlenség is kiűzte őket védett helyeikről, s tette őket fosztogatóvá, rablóvá.106 Hódoltságba járásuk — láttuk — nem új jelenség, formái hosszú évtizedeken keresztül alakultak ki. A fizetetlenség kényszeríti a végváriakat arra az egész XVII. században, hogy vagy szépszerével, vagy erőszakkal
