Koszta István - Kőhegyi Mihály: Kivonatok a bajai ferences zárda háztörténetéből 1694-1840 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 19. (Baja, 1972)
nápolyi királyt, valamint Szicília mindkét királyát, ahol e hó 6-án mindnyájan összegyűlnek. Február 21. Amint az újságok hozzák, a nápolyi királyság határán állomásozó császári és királyi hadsereg, a szövetségesek közös megegyezése alapján, Grimont lovassági tábornok vezetése mellett a Pó folyót átlépte. A katonaság a pápai államon keresztül vette útját. Abban a kiáltványban, melyet Consalvi bíboros államtitkár adott ki, a pápa semlegesnek nyilvánította magát s kérte, hogy a hadsereg ne lépjen Rómába. Hogy mi lesz ennek a hadjáratnak vége, azt a jövő eseményei fogják csak megmutatni. (377) Március 30. Világi újságok közlik, hogy az osztrák császári hadsereg Sampo tábornagy (Frimont bárója) vezetésével a Rivetti melletti ütközetben csúfosan megverte a nápolyiakat. Bevonult Nápolyba, a várost ellenőrzése alá vette és, 7 hét alatt be is akarja fejezni a háborút. Ugyanabból az újságból tudjuk, hogy a hadsereg egy része Piemont irányába távozott, ahol a spanyol alkotmányt kihirdették (elsőnek Turinban). Hogy mit hoz a jövő, azt majd az események mutatják meg. (377) Május 2. Az újságok hozzák, hogy az osztrák császári hadsereg Piemontban több győzelmet aratott és egyesülve a szárd királyi hadsereggel, a békét helyreállítva, Turinba vonult. Mindenütt hálaadó istentiszteleteket tartottak. (378) Július hónap. A főméltóságú hercegprímás az egyházmegyei hivatalokon és espereskerületeken keresztül körlevelet intézett Magyarország összes püspökeihez és prelátusaihoz az 1822. májusában tartandó nemzeti zsinat ügyében. (380) Az aratás a legjobb eredménnyel fejeződött be. Az Űristen a földművesek fáradozását a gabona bőséges termésével áldotta meg, ugyanis egy kereszt búza egy, vagy még annál is több pesti mérő kicsépelt tiszta magot adott.45 A bőséges termés következtében a Szent Magdolna-napi vásáron egy mérő búza 4 forintért kelt el, ami azelőtt 11 forintba jött. Egy pozsonyi mérő rozs 2,30 forint. Zab 1,30, holott azelőtt 4 forintért árulták. (381) 1822. Január 26. Hosszú idő óta, — legalább 4 hónapja, — észrevették, hogy Baja városában, főleg éjszakánként, titkon egy rablóbanda garázdálkodik. Megásták a fundamentumot, vagy kibontották a tetőzetet és úgy hatoltak be az épületbe, ahonnan aztán elvittek mindent, amjt csak értek. Az elmúlt éjszaka ezt a tolvajbandát, jó későn, egy Csörge nevű, egykor a bánáti Csókán működő, most nyugdíjas, és itt tartózkodó iskolamesternél kártyázás 3* .35