Koszta István - Kőhegyi Mihály: Kivonatok a bajai ferences zárda háztörténetéből 1694-1840 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 19. (Baja, 1972)

közben léplezték le. Erős volt a gyanú, hogy ezek lesznek a go­nosztevők, mert a Csörgééknél tartott látogatás során Cseszne­­riánné úrasszony kendőjét megtalálták, ami elég áruló jel volt. Börtönbe zárták, ahol minden titkot bevallott, sőt 6 más társát is megnevezte. (386) Február 1. Az előző hónap vége felé a Duna vize annak elle­nére, hogy száraz tél volt, áradni kezdett. Ennek oka talán a fel­sőbb vidéken uralkodó más időjárás lehetett. (386) Március 18-án a Duna rohamosan növekedni kezdett, és olyan gyorsan duzzadt, hogy 3 nap múlva a sóházat elöntötte.46 (387) Június hó 20-án egynegyed 4 órakor hatalmas vihar támadt, szakadatlan égzengéssel és heves észak-keleti széllel, jótékony eső élesztette fel a földet. Néhány nap múlva hallottuk, hogy Bara­nya megyében a pécsi szőlőket és a Mohács körüli dombokat, sokkal kisebb vihar, majdnem teljesen elverte jégesővel. A Sze­­rémségben, Szlavóniában, Bács megye déli részén a vihar temp­lomtetőket tépett le, Vukováron is, Újlakon is. Ez utóbbinak a torony keresztjét isi letépte. Házakat döntött össze és az újvidéki hajóhidat szétszakította. (391) Július 8-án kora reggel fél 4 órakor mind a négy égtáj felől zápor-zivatar közeledett. Háromnegyed órán keresztül olyan sű­rűn mennydörgött, hogy borzasztó volt hallani is. Biztos, hogy történhettek káros villámcsapások. Csávoly mellett, az úgyneve­zett Sumár erdőben, egy embert 3 lovával csapott agyon a villám és kocsiját teljesen szétroncsolta. Majdnem ugyanakkor csapott a villám a Koller úr féle zsellérházba, mely még 9-én is lán­golt. Ugyanakkor pusztult el Katymáron is 3 ház. Július 9-én reggel 9 órakor Skultéty Bács megyei tekintetes végrehajtó úr háza, ismeretlen okból kifolyólag melléképületeivel együtt leégett. Ugyanazon a napon a vaskúti főesperes plébániája is égni kezdett. Július 10-én Skultéty tekintetes úr malma gyulladt ki és hamvadt el. Markovich Antal főesperes háza is lángot fogott, de Isten segítségével sikerült megmenteni. Mivel Baján is ugyaneb­ben az időben tett valaki egy égő darabot a végrehajtó szállása közelében lakó Gábor úr háza alá (de az izzó tapló áruló jel volt és mindjárt eloltották) arra következtetnek, hogy ezt valaki rossz­akaró tette. (393) E hónap közepétől a végéig olyan mérhetetlen és szinte el­viselhetetlen hőséget szenvedtünk, amelyhez hasonlóra nem em­lékeznek az emberek. Nedvesség hiányában (8-dika óta nem 30

Next

/
Thumbnails
Contents