Solymosné Göldner Márta: Asszonyélet Dávodon - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 18. (Baja, 1971)
A kising fölé nem húztak semmit, a főkötő viszont kettős volt. Alul fehér vászon, arra jött a selem vagy bársony, aminek körben alja volt, hogy védje a nyakat. A fölső féketőt díszítették, „pertli volt rajta berakka”. A kisbabát bölcsőben tartották. Használták a talpas bölcsőt, de gyakori volt a teknyőbőcső is. Ezt napközben a gyerekkel együtt az ágy alá tették, éjjelre a ringó padra, amit akkor az ágy felé fordítottak. Sok ringőpad hátlapja átfordítható volt. Ha az anya magával vitte valahová, akkor is a ringővel (teknőbölcső) fogta a hóna alá. A szoptatásnak nem volt ideje, amikor a gyerek sírt, az anyja megetette, éjjel, nappal. Hogy csendben maradjon, adtak neki cuclit is: cukrot összerágtak kenyérrel, és fehér rongyba kötve a szájába adták. Nyugtatóként alkalmazták a mákhajat. Egyesek csak megtörték és megszitálták, mások megfőzték és a levéből adtak egy-egy kanállal. Ha véletlenül túladagolták a mákhajt, napokig aludt a kicsi. Hogy a főzet ne okozzon hasfájást, verébszart kevertek hozzá, vagy porrátörve szárazon, vagy tejben megfőzve. Egyeseket másfél-két éves korig csak szoptattak, pótlásul adtak egy kis grízt, krumplit. Másokat már féléves korban elválasztottak, s hamarosan ráfogták arra a kosztra, amit a család evett. Munkaidőben a pólyásokat nem hagyták otthon, vitték a mezőre. Vagy egy faágra vagy a kocsirúdra, saroglyára, esetleg háromlábra kötött lepedőbe fektették és „egy dajkalány kalimpálta, meg vigyázott rá.” Ha sírt a kicsi, az anyja letette a kapát, megszoptatta, és visszatette a hintába. Ha már kikerült a pólyából, és állni kezdett, hosszi szoknyát adtak rá, amely fölül testreszabott volt, deréktól bő. Eleinte földig ért, ahogy nőtt a gyerek, úgy rövidült. Bugyit nem használtak Beállították az állószékbe, mely négylábú, közepén lyukas szék volt, a gyerek előtt mélyedés vájva, amibe az ételt tették eléje. Ezt mindig kisúrolták, hogy tiszta legyen. A szék alá pokrócot, rongyot terítettek. Máshol forgóállót, forgó járót használtak. Egy hosszú rudat vettek, egyik végét a gerendához erősítették bőr kantárral, a másikat a földön levő lyukas deszkába. Alulról 40—50 cm-re oldalt kiállt egy rúd, ezen vesszőből hajlított félkör. Ebbe állították a gyereket, aki körbe-körbe járhatott, de elesni nem tudott. Ahol a nagyapa fúró-faragó ember volt, az járót, tolókocsit készített. Három kerekű kis kocsit, amit a gyerek maga előtt tolhatott. 7
