Solymosné Göldner Márta: Asszonyélet Dávodon - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 18. (Baja, 1971)
munkától és erejétől is. „Az anyám egy hétre már kérdezte, no lányom, erős vagy-e ? Erős. Mert már egy hétre ki köllött menni dolgozni. Egy hét múlva már az istállóban aludtunk, a fejünk felett volt a póla.” A komaasszony háromszor vitt ebédet a gyerekágyasnak: ,,A paszitát fejen vitték hajadonfőtt a csomós kontyon paszitás kosárban”. Első nap marhahúsleves, szósz a húshoz, rétes. Másnap tyúkhúsleves, siska (fánk), harmadnap újra marhahúsleves, paprikás, és rétes. Egyébként azt ette, amit az anyós főzött, vagy talán „csinyált egy kis különb ételt annak a gyerekágyasnak, vágtak baromfit, vagy azelőtt lehetett menni a székbe, vett egy kis húst, megsütötte, megfőzte. Ha talán a többi cselédnek mást is főztek, jó van, annak a gyerekágyas asszonynak csinyált egy kis különb ételt.” A gyereknek már keresztelő előtt is mondták a nevét, de másnap-harmadnap megkeresztelték. A komaasszony tartotta meg a gyereket. Az első gyerek az apja ill. az édesanyja nevét kapta. A plébánia 1900—1910-es anyakönyve szerint a női nevek az alábbi arányban fordultak elő: Katalin 119, Anna 110, Erzsébet 84, Ilona 68, Mária 63, Teréz 42, Verona 22, Agnes 21, Julianna 19, Éva 9, Rozália 8, Margit 5, Klára 3, Magdolna, Borbála, Gizella 2—2, Etel és Vilma 1—1. Egy hónapos korban már vitte magával aZ anya a kicsit a mezőre. De ha többnek is volt egyszerre, az egyik otthonmaradt, az szoptatta a gyerekeket. Megtörtént, hogy az anyósnak is volt, és szoptatta a sajátját és az unokáját is. „Engem is az öreganyám szoptatott, mert anyámnak kifakadt a mejje. Öreganyámnak vót egy nálam egy évvel idősebb fia, azt elhagyta és engem szoptatott.” Mikor már evésre szoktatták, a darabos ételt megrágva adták a szájába. A fáradt anya sokszor elbóbiskolt, és elejtette a pólyást, de azzal vigasztalták magukat, hogy „odateszik az angyalkák a vánkust.” Egyesek értettek a gyógyításhoz, a szenesvizen kívül egyéb házi szereket is tudtak. Mások a csontrakásban jeleskedtek. Berki Maris néni pedig imádsággal és ménkűvel gyógyított. „Én csak az unokámról szólok. Vót olyan két éves (kb. 1947-ben), a kezefeje megdagadt neki úgy, hogy fájlalta. Elvittük a Bunya Panna nénihez, az tudta helre tenni, akinek kiment a keze vagy a lába. Nízi a gyerek kézit, hát ennek nincs kimenne. Elvittük az orvoshó. Az azt mondta, vigyük el másnap reggel, fölvágja. Féltünk elvinni az orvoshó, mer ez csak 34
