Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
ked Isten, mert célomat elérni közel vagyok (megfordul — s meglátja Rózsit — és hozzá megyen) Puszták szép virága ! (Rózsi felijed) kinek kötöd azt a szép bokrétát ? RÓZSI Minek kérdezi az Űr ! Kinek kötném másnak mint a szeretőmnek. VÁNDORLAKY Boldog lehet ! — ki illy szép gyermeknek szivét bírja. RÓZSI Nem boldog biz a — csak szegény juhászbojtár — de annyiból ö is, meg én is boldog vagyok, mert szeretjük egymást. VÁNDORLAKY (félre) Istenem ! milly szép ! milly őszinte — milly ártatlan gyermek ? ! Oh Istenem milly boldog lennék — ha az én 17 éves leányomban — az én egyetlen Rózámban illy ártatlan szép angyalt lelnék (Rózsihoz) hát hol van szeretőd ? hol van az a boldog bojtár ? RÓZSI Nem hiába úri ruhába van — nem is tudja mi egy bojtár foglalatossága; hol lehetne máshol? mint a pusztákon nyájat őrizni. VÁNDORLAKY De ha mindig ott lenne — mikor láthatna téged ? RÓZSI (türelem vesztve) Arra semmi gondja az Urnák — nem professorom — hogy én itt magának felelgessek — amikor itt lesz, itt lesz — menjen az Űr Isten hírével — de ne haragudjon (félre) csak tudná hogy azért küldöm, mert Jancsimat várom. (Vándorlaky a színpad elejére megy — Rózsi folytatja a virágj űzésit) 53
