Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
apám megparancsolta ám, hogy őrizetvégből oly mélyen rejtsem keblembe, hogy még a nap világot se lássa — de úgy e ? a mit a napnak nem szabad látni, szabad a csillagnak, a te szemed pedig az én égő csillagom, édes Jancsim ! JANCSI De hát ugyan mér’ is kell azt úgy őrzened ? RÖZSI Hát azt mondja éd’s apám, hogy ez sok-sok szerencsét meg boldogságot hajt nekem. De már hajtott is — nem hiába miuta eszemet tudom mindig viselem ! látod ! — te vagy a’ boldogság — osztán evvel megcselekedték, hogy épen a boldogság lesz enyim — a mi már mégis van — bírásodnál nagyobb boldogságot nem hajthat. És most már nincs rá szükségem — de hát mond meg csak édes Jancsim ! úgy e hogy meg ér 30 garast ? JANCSI Megbizon ! talán még két ezüst húszast is ! — de sokszor nem lehet ám pézért kiváltani a’ tilosba csipték nyájat — múltkor, hogy tilalósba fogták a — a — bíró lánya (akadozik) RÓZSI (Jancsi kezét íogva) No_ ! no ! csak mond meg — micsinált a bíró lánya — én előttem talán csak nem titkolódzói. JANCSI (szemérmesen) Hát hogy elmondjam az igazat — hogy is vót no. Tudod egy hónap előtt — épen úgy mint ma vizet merítettél a tóba, hogy megláttalak elfelejtettem, hogy bojtár vagyok — utánad szaladtam — és ha jól tóm, hát itt értelek utol ni ! Az alatt ! hiába ! szamaram ismer ! utánam tartott — a nyáj utána ment — és mire én tüled visszamentem, csak hült helyit találtam nyájamnak — Tilosba fogták a csőszök — és behajtották a falúházához. Mit vót tennem ? a bíróhoz mentem — de a bíró nem vót otthun, csak Zsuzsi lánya ! várt az ajtóba — még jó napot sem mondtam, már megfogta kezemet az öreg bíró lánya, — és azt se kérdezve mit akarok ? mit nem ? a szobába vezetett ! és ott azt mondta: Jancsi 45
