Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
kivételével, az elemzett összefüggések ellenére is, első pillanatra! tán kissé távolállónak mutatják. Ha ez a cselekmény külső menetét nézve némiképp igaz is, a két mű mégis közeli rokona egymásnak. Ami szorosan egybekapcsolja őket, az a felsorolt közös jegyek mellett elsősorban a bennük megfogalmazott, azonos élményből fakadt alapgondolat egysége. Az előzőekben tárgyalt keletkezéstörténeti kérdések s a „Puszták szerelmesé”-vel való párhuzam vizsgálata után röviden szólni kell még a „Puszták rózsája” irodalmi értékeiről, a színmű szerepéről Tóth Kálmán költői-írói pályáján belül. Mint arról már e tanulmány elején szó volt, a „Puszták rózsájá”-nak nincsenek jelentősebb művészi értékei. A színmű egésze magán viseli a kezdő drámaíró minden gyengeségét, tapasztalatlanságát. A művel részletesebben foglalkozó Alszeghy elsősorban a cselekmény motiválatlanságát, a történet bonyolításának kezdetlegességét rója fel a darab hibájául. Szóvá teszi ezen túl bizonyos részeknek, így a második felvonás toborzójelenetének nem eléggé szerves beleszövését a mű egészébe, a népi szereplők külsődleges népi jellemzését, az erőszakolt magyarosságokat, s mindennek alapján megállapítja, hogy a darabnak művészi szempontból nincsen értéke. Alszeghy elemzésének végső konklúziójával lényegében egyetérthetünk, ítéletének egésze mégis kissé túl szigorúnak tűnik. A színmű kétségtelenül leggyengébb vonása, hogy a történet döntő pontjain a cselekmény menetét vagy egyáltalán nem találjuk indokoltnak, vagy olyan indoklással találkozunk, amely drámailag és lélektanilag egyaránt elfogadhatatlan. Áll ez mindjárt a színmű első lényeges fordultára, amikor a hazatért Vándorlakyt az öreg számadó Rózsinak mint apját mutatja be, s a gróf közeledését pár perccel előbb még önérzetesen visszautasító lány korábbi életét feledve boldogan veti magát sohasem látott apja kebelére.. A jelenet nélkülöz minden lélektani megalapozottságot. Ehhez hasonlóan drámailag elfogadhatatlan Jancsinak, Rózsi szerelmének elbúj dosása az előbbi jelenet végén. Hogy bujdosásából Jancsi nem térhet vissza, már értjük, hisz a rábízott nyáj odahagyásáért súlyos büntetés várna rá. De amikor a zsivánnyá lett Jancsi megmenti Vándorlakyék életét és meggyőződik arról, hogy Rózsi nem lett hűtlen hozzá, Tóth Kálmán újra meghökkent bennünket azzal, hogy Jancsi tudomásul veszi a megváltozott helyzetet (ti. hogy Rózsi nem hozzá hasonló szegény, hanem gazdag nemes lány), és érzései ellenére természetes módon mond le Rózsiról. Furcsa továbbá az is, és lélektanilag-logikailag nem kevésbé következetlen, hogy Vándorlaky és neje, akik a polgári és nemesi osztály közé 27'
