Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
szerelmének sorsában ez utóbbi kapott volna meghatározó szerepet. Noha nem tudjuk pontosan, hogy Etelka mit érzett Tóth Kálmán iránt, éppen ennek megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni azt az epizódot, amit Alszeghy jegyzett fel. Ha a lány, kora s az akkori idők szigorúbb felfogásának megfelelően tartózkodó, esetleg közömbösnek látszó volt is tán a költő előtt, Tóth Kálmán hozzá írt verseinek és leveleinek magával temettetése a költő melletti vallomásnak is felfogható. A lánynak e kissé regényes kívánsága ugyanakkor — feltéve Alszeghy tudósításának hitelességét — szintén valami tragikus mozzanatra utal a költőnek a lánnyal való kapcsoatában. Annál is inkább, mert minderre több évvel a kapcsolat megszakadása után kerülhetett sor. Végül nem érdektelen kitérni röviden Tóth Kálmánnak azokra a verseire, amelyek a „Puszták rózsája” írása idején lejátszódott szerelmi történet befejező mozzanatairól árulkodnak. Konkrét adat hiányában nem tudjuk pontosan, hogy a költőt mintegy két évig fogva tartó szerelemben mi hozta meg e szerelem lezáródását eredményező fordulatot. Mindenesetre figyelmet érdemel az „Emlékdalok” című ciklus két sora, amelyben Tóth Kálmán arról ír, hogy Etelka más jegyese lett: Hallom oh hölgy, hogy más jegyese lettél Más boldognak koszorús arája (Emlékdalok, XVI.) Etelka jegyessége azonban — amennyiben erre valóban sor került — semmiképp sem idézhetett elő lényeges változást Tóth Kálmán érzelmeiben, hisz a versek még jó ideig épp ez érzelmek változatlanságáról tanúskodnak. A két sor, tekintve, hogy Etelka, Tóth Kálmán verseiből kiolvashatóan, az Emlékdalok megírása, tehát eljegyzése után is fenntartotta kapcsolatát a költővel, inkább arra lehet bizonyság, hogy a lányt akarata ellenére próbálták máshoz kényszeríteni. A költő és Etelka kapcsolatának zárómozzanataként nem jöhet számításba a lány férjhezmenetele sem, mivel az anyakönyvekből tudjuk, hogy Etelka lányként halt meg. Mindezt figyelembe véve legvalószínűbbnek látszik, hogy Tóth Kálmán egy idő után, belátva a lány elnyerésére irányuló próbálkozásainak meddőségét, epekedése hiábavalóságát, kissé talán érzelmileg is belefáradva lemondott a lányról. A cezúrát a költő érzelmeiben, s lényegében Tóth Kálmán ekkori szerelme történetének végét, mint erre Alszeghy is rámutatott,58 a már idézett, 1851. április 20-áról keltezett „Emléklap helyet’’ 23
