Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
egy reménytelen szerelemről, csalódásról vagy szerelmi bánatról tanúskodnak, hanem alig félreérthetően sejtetik azokat az okokat is, amelyek Tóth Kálmán vágyainak beteljesülését megakadályozták. S ezeket az okokat aligha kell elsősorban a szeretett lány érzéseiben keresni. Az előbb idézett „Életem” című vers ugyan viszonzatlan szerelemről beszél, de a költő vádjai csak ritkán fordulnak a lány ellen. A versek vissza-visszatérően olyasmit panaszolnak, ami feltétlenül érzelmeken kívüli tényezőkre utal. Elég ezzel kapcsolatban csak a már említett „Szívvirágok” című ciklus darabjait idézni, amelyekből egyértelműen olvasható ki, hogy a költő reménytelenségére nem egyszerűen érzései viszonzatlansága adott okot; Az ész ellen szívem fellázadt! S az észnek — a zsarnoknak győzni kell... Nekem tehát ifjú koromban Mint hervadó virágnak veszni kell... — áll a ciklus III. darabjában, s a Vl-ban; Mért vagy láncra verve szerelem? Mért nem szabad a szívnek érezni? Miért az ész az úr!? és mért szabad A szívet néki összevérezni... Hogy bátorkodtok zsarnok emberek A szív szerelmét háborítani? Miért akarjátok az alkotó Gyújtotta lángokat eloltani? S végül a X. rész csak megismétli azt, amit az előbbi két idézet is sejtet: Adj reményt hölgy! hogy egykor szeretsz! Hogy ha elf oly az ész-háború; S győzni a hű szív fog... Az ész zsarnoksága, az ész uralma, az ész-háború alatt, amiről e sorok beszélnek, különösen ha a „Puszták rózsájá”-nak és a „Puszták szerelmesé”-nek tanulságát is figyelembe vesszük, aligha érthető más, mint valamilyen társadalmi-konvencionális jellegű akadály, ami Tóth Kálmán szerelmét már eleve kilátástalanságra Ítélte. Verseiben a költő elsősorban ez ellen lázad s csak másodsoron érinti a szeretett lány passzivitását. Talán nem belemagyarázás annak feltételezése, hogy az említett akadályok alatt elsősorban társadalmi rangkülönbséget, vagyoni szempontok érvényesítését kell keresni. E következtetés első pillanatra, lehet, merésznek tűnik, de továbblapozva Tóth Kálmán verseit, mindinkább erről győződhetünk meg. Erre utal a „Naplómból” c., már 1851-ben keletkezett
