Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
versnek41 az előbbi költeményekével azonos érzéskörből fakadt fájdalmas-csalódott két sora is: Nincs már becsületje a szív szerelmének... Ez ábránd!... s a való szennyes kalmárérdek. De mindennél félreérthetetlenebbül fogalmaz az „Emléklap helyett” c„ 1851. április 20-ról keltezett vers,42 amely egyértelműen nevezi meg a költő szerelmét reménytelenségre juttató okokat: Válaszfalat épített — iszonyú válaszfalat Közöttünk a gálád viszonyok hatalma — Egy szerető szívvel el nem rombolhatom, Két szerető szívnek is nagy munkát adna... E sorok önmagukért beszélnek s aligha hagynak kétséget az előzőekben levont következtetést illetően. Mindez, Tóth Kálmán korai költészetének elemzése tehát erősen valószínűsítik Vadnay feltevését a „Puszták rózsája” keletkezésének szubjektív mozzanatáról. Bizonyos, hogy 1849 és 1851 között a költő egy olyan szerelmet táplált magában, amelynek a beteljesülése előtt elsősorban vagyoni, társadalmi különbségek állhatták. Jóllehet az említett időszak versei erről eléggé világosan árulkodnak, mégis, a kérdést fel kell vetni a Tóth Kálmán-életrajz felől nézve is. Felmerül ugyanis, hogy ki volt az a lány, aki iránt Tóth Kálmán 1849/50 táján lángolt s a költő hozzá kapcsolódó szerelmének története alátámasztja-e az előbb levont következtetéseket. A lány személyét illetően, mint arról már szó volt, mellőzni kell Spitzer Ninát, aki Tóth Kálmán életében csak később játszott szerepet. Ugyancsak mellőzni kell a Vojnich Matild iránti kamaszkori érzést, amely a költő fiatalkori életében — a szerelem történetét elmondó költemény s más adatok szerint43 — ugyan mély nyomokat hagyott, de ekkorra már a múlté volt. E két lány, mint Tóth Kálmán ekkori verseinek hősnője már azért sem jöhet szóba, mert szerelmének nevét, legalábbis keresztnevét, verseiben maga a költő árulja el — egy harmadik személyre utalva: Egy belöl égő jégszobor vagyok, Ha majd kiégek, akkor — meghalok... Te adsz Etel! szerelmet vagy halált... Mert el nem bírom szívem bánatát... (Szívvirágok, XII.) S ugyanígy „Születésem napján” című versében: Ne növeld kínaimnak halmazát, Emlékezz rám Etelkém, angyalom! Emléked fénysugár leend, borús Tizenkilencedik évnapomon. 18
