Solymos Ede: Bajaszentistváni téglásélet. Baja környéki erdővágók - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 13. (Baja, 1965)
Erdővágók A bajakörnyéki ártéri, majd később homoki erdőknek jelentős szerep jutott és jut ma is a város életében. Nem fejlődött ki ugyan olyan erdei életmód, mint a Bakonyban vagy a Mátrában, de kialakult egy olyan munkásréteg, mely kenyerének javarészét az erdőn kereste meg. A múlt században virágzó kereskedelméről híres Bajának egyik fő árucikke a fa volt. Ennek egy részét, az épületfát, a Felvidékről úsztatták le tutajon, másrészét, a tűzifát, a környék ártéri erdei szolgáltatták. Jellemző viszont, hogy a város lakóinak nem sok köze volt az erdőkhöz, az idegen uradalmak tulajdonát képezte, s a bajai szegénység sokszor szenvedett fa hiányában. A XVIII. sz.-i urbáriális könyvekben állandóan visszatérő panasz, ami az 1767. márc. 22-én tartott úriszék alkalmával is elhangzott: a szegény nép idegen kereskedők hajóit húzván fáradságosan keresi kenyerét... ellenben „fánk és nádunk nincsen”, és ha árendaba nem kaphatnak, télen át az ólak tetejét és a kerítéseket tüzelik el, hogy sok kicsi gyermekükkel meg ne fagyjanak. Ha voltak is ilyen panaszok ínséges időkben, elég alkalom kínálkozott favágásra, és a szegényparasztságon belül sokaknak rendszeres téli keresetévé vált az erdővágás. Ezzel együtt járt a sajátos életmód és nyelvkincs kialakulása. Erdővágással vagyont csak nagyon kevesen szereztek, ehhez kivételes alkalom kellet. Ilyen volt az 1880-as években, hogy a kalocsai érsek a Szeremle alatt fekvő Hatszigetet olcsón bérbe adta. Mindössze 4—5 gazda látta meg a lehetőséget, a többség csak a halászattal, vadászattal törődött, s talán nem is volt annyi pénzük és bátorságuk, hogy ilyen nagy üzletbe belevágjanak. A néhány bérlő résziből kivágatta az erdőt,a nekik jutott fából 10 évre kifizették az árendát, az irtásföldön pedig bőséges búzatermést takarítottak be. Hasonló esetről tudnak a bogyiszlóiak is. 1910-ben adták rel az erdőt, de a falusiaknak nem kellett. Egy ember vette meg, 27
