Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Történelem - Bikfalvy Anna: Változó idők. A Gózon István Művelődési Központról és Kiskunhalas közművelődéséről
448 Bikfalvy Anna Döntésem Tevékenységünk áttekintésének végére értem. Az erőteljesen változó világban, megbízásomkor azt a célt tűztem ki, történjen bármi, értékes kultúraközvetítő, szervező munkát fogunk végezni nagy odaadással. Fiatal, szakképzettség tekintetében a megyében élen álló csapat dolgozott tervünk megvalósításán. Mindenkinek volt vágya, amelynek valóra váltásán elhivatottsággal dolgozott. Ez sokszor adott lendületet csapatunknak, de az összehangolódás természetesen vitát, feszültséget is okozott. Vezetői munkám nehezítette, hogy nem tudtam azonosulni a kulturális intézmények érdekeltségi rendszerének bevezetésével, amely már a küszöbön állt, s amelynek néhány elemét már ebben az évben alkalmaznunk kellett. Példaként említem meg a „túrit” (olcsó ruhaneműk vásárát), ami ugyan szép bevételt hozott intézményünknek, mégis azt gondoltam, ez idegen elem a közművelődésben, nem erre kellene energiát fordítanunk. Féltem, hogy az anyagi érdekeltség munkánk tartalmát tekintve jelentős értékvesztéssel jár, a bóvli kerül előtérbe, s hivatásunk pusztán munkává válik. Ugyancsak stresszhelyzetet okozott számomra a városi pártbizottság 1986. októberi határozata, melynek nyomán vizsgálni kezdték annak lehetőségét, hogy Művelődési Központunkat és az ÁMK-t összevonják. A Halasi Tükörben Kormos Emese járta körbe ezt a témát. Megkérdezte Szemerédi Lászlót, az ÁMK igazgatóját, felkeresett engem is, én a Gőzön István Müvelősési Központot képviseltem. Mindketten az összevonás ellen érveltünk. Kikérte Szabó Károly akkori tanácselnök véleményét, ő az integráció mellett foglalt állást. Gregó Sándor, a halasi művelődési osztály vezetője nem „voksolt” sem mellette, sem ellene. Pető István megyei köz- művelődési felügyelő - akijárt már intézményünkben, és munkánkról elismerően nyilatkozott - a feltett kérdésre azt válaszolta: ő személy szerint nem szereti a monopolhelyzetű intézményeket. A meglévő rendelkezések szerint a két intézményt csak abban az esetben lehetett volna egyesíteni, ha Művelődési Központunkat visszaminősítik művelődési házzá. A fentiekből kiderült, hogy a vélemények nem voltak egybehangzóak, a későbbiek során mégis nagy nyomást gyakoroltak rám a pártbizottság részéről. Kitartottam álláspontom mellett, mert nem tudtam volna elviselni, hogy a számomra több mint egy évtizede fontos, szeretett intézmény megszűnése az én nevemhez fűződjön. A fenti tényezők hatására döntöttem úgy, hogy nem pályázok a Gőzön István Művelődési Központ igazgatói kinevezésére, sőt az intézményt is elhagyom, új fejezetet nyitok életemben. Jól esett, hogy akkor a kollégák közül senki sem adott be pályázatot. Másik szívet melengető, egyben szomorú élmény akkor ért, amikor a Halasi Tükörben Robotka István megszólaltatta a szülőket a Cimbora Klub hagyományos formájának megszűnése kapcsán, ebből idézek néhány sort: „Amióta ezek a gyerekek a klubba járnak, egészen megváltoztak. Szorgalmuk, tanulmányi eredményük javult. Más emberek lettek. Látszik rajtuk, hogy szeretik azt, amit csinálnak. A leendő sikerről álmodoznak. Kérem, ha lehet, ne vegyük el az álmaikat”. Ennek megvalósításáért én akkor már nem tehettem semmit, de a későbbiek során értesültem arról, hogy továbbtanulásukat, sőt pályaválasztásukat is befolyásolta az egykori klubélet.
