Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 4. - Thorma János Múzeum könyvei 40. (Kiskunhalas, 2015)
Történelem - Pánya István: Őrhalmok a Duna-Tisza-közén
HALASI MUZEUM 4. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 140. évfordulójára 221 rr Orhalmok a Duna-Tisza-közén Pánya István „Nyugoti oldalán van a ’ „Strázsa halom ” vízállás közepén lévő magas domb, hihetőleg ember kéz által építve, hogy a ’ külömben sik vidéken messze lehessen látni Bevezetés A tanulmányom megírását egy nagyjából három éves térképgyűjtés előzte meg. Úrbéri térképektől, birtokvázlatokon keresztül a nagyobb területegységeket ábrázoló, tematikus térképekig mintegy 1200 darabot sikerült az ország számos térképtárából összeszedni. Célom egy térinformatikai adatbázis létrehozása volt, mellyel - egyebek mellett - Bács-Kiskun megye 18-19. századi viszonyait lehet kutatni. Mivel egy adatbázis értékét a használhatósága mutatja meg leginkább, a rendszer „ellenőrzésére” az (őr)halmokat választottam minta témaként. A történeti térképek lapozgatása során szinte mindenhol találkoztam halmokkal. Határok jelentős pontjain, vagy a pusztában, csak úgy önmagukban is előfordulnak. Némelyik névtelen, másoknak akár több neve is volt.2 Az adatbázis különböző korú térképeinek „lapozgatása” során feltűnt, hogy a jelenkor felé haladva ezek egyre inkább eltűnnek, nevük már jelölve sincs, sőt a viszonylag pontos domborzatábrázolás sem jelzi már az egykor jelentős magasságú dombot. A halmok különös elemei a tájnak. Fel lehetett rájuk mászni, kémlelni a távolt, szemmel lehetett tartani a jószágokat. A történelem folyamán előfordult, hogy temetkeztek halmok belsejébe, és gyakran jelölték vele területek határait. Némelyiknél úgy tartja a néphagyomány, hogy „sapkával” hordták össze a földet.3 Mindenesetre nem kis teljesítmény a múlt emberétől a rengeteg földmű. Sajnos az újkorban, a halmok megbontásakor nem bízták a véletlenre, sapka helyett inkább ásóval és munkagépekkel tüntették el azokat. A neves halmok egyik érdekes csoportják az ún. strázsadombok, őrhalmok alkotják. Az elnevezés alapján ezek „főállásban” a határfigyelés eszközei lehettek. Kiskunhalas esetében egy tucat ilyen őrhalom létezett a város körül. Nagyjából ugyanennyivel büszkélkedhetett a felső-kiskunsági Szabadszállás is. Ezek a halasihoz hasonló rendben veszik körbe a várost, érdekes azonban, hogy közülük csupán egy viseli a beszédes strázsa nevet. írásomban elsősorban az őrhalmok térbeli elhelyezkedésével, a földrajzi környezet jellegzetességeivel szeretnék foglalkozni. Az adatgyűjtés során töredékes utalásokat találtam arról, hogy kik és hogyan használták ezeket, ezért egy rövid kitérőben ezt is megosztom az olvasóval. Kiskunhalas Halas középkori történetét nem kívánom részletezni, az ugyanis az a Halasi Múzeum évkönyveiben már több szempontból be lett mutatva. Számunkra csupán a város török kori időszakát lenne fontos felidézni egy pillanatra. A fennmaradt források alapján Halas kisebb-na- gyobb pusztulásokkal, kicserélődött lakossággal, de nagyjából ugyanazon a helyen élte meg a török hódoltságot. Nem volt túl jelentős nagyságú település. Tőle délre délszláv lakosságú tele
