Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
7. A lovak gondozása a szilaj, fél szilaj és kezes tartás mellett
22. Lóitatás tanya udvarán. Kiskunhalas, 1920-as évek A ló itatás A lovak itatása naponként háromszor, mindig etetés után történik. Vigyázni kell, hogy hosszú utakon, vagy nagy teherrel hajtás után a leizzadt ló hideg vízből hirtelen nagyot ne igyon, mert tüdőbajt kaphat s néhány év alatt elpusztulhat. Ilyenkor fel kell az állát verni és várakoztatni. Az állótavak vizét a ló csak akkor issza meg, ha a víz olyan tiszta, mint a kútvíz. A szikes tavak vize a lónak igen hasznos volt, de némelyik ló kerülgette. A gödörkút vizét nem itta meg, csak ha nagyon elszomjazott s nem volt miben válogatnia. Zord, szeles téli időben a lovakat nem vezetik ki a kúthoz, mert a víz ilyenkor nem ízlik nekik. Ilyenkor vederben viszik nekik a vizet az istállóba, és ott ittak fel. A lovak legeltetése Régebben, amíg szilaj, fél szilaj, kezes és kurtaménesek is voltak, egy csikós a jószág előtt haladt, s nem engedte, hogy a lovak gyors iramban haladjanak, kettő pedig oldalt vigyázta, hogy nagyon széjjel ne terüljenek, s kárba ne mehessenek. Egyik másik lovon kolomp is volt, mert a kolompnak összetartás ereje volt. A kolompos lovakat követte a többi ló is. Többnyire vén anyakancák nyakára kötötték, melyeket vénségük miatt igázásra már nem használtak. Néhány csikó nyakára csengőt kötöttek. Néhol a gazdák kurta méneseiben is volt egy kolompos, mert a kolompszó emelte a puszta hangulatát. Amely gazdaságban 15-20 rideg ló volt, azokat a gulyás őrizte csak, a szarvasmarhákkal. Az ilyen szilaj lovaknak éjjelre külön 34
