Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
7. A lovak gondozása a szilaj, fél szilaj és kezes tartás mellett
Mint gyakorlati közigazgatási ember a magam tapasztalásai és ellenőrzései alapján állíthatom, hogy népünk az állatállománynak mintegy 1/3-ad részét még a XX. század elején is eltagadta, illetve nem vallotta be. A keleti marhavész fenyegető volta miatti összeírások rendén én is kocsira ültem s a déli órákban M. I. eresztőpusztai nagygazdánál ebédre kieresztettünk. Az udvara közelébeni akolban 34 db. heverő marhát olvastam meg, észrevétlenül. Ebéd után, amikor szarvasmarhái létszámát kérdeztem tőle, 17 db-ot vallott be. Pedig megmagyaráztam neki, hogy az összeírandó létszám adóalapot nem képez. Pár pohár gyöngyöző bor bevételezése után füllentését nem lobbantottam a szemére, hanem beírtam az igazságot. A világháborúk idején lóállományunk csökkenése, majd újbóli felemelkedése közismert. Különben a jószágféleségek egymáshozi arányáról a fenti kimutatásból hozzávetőleges képet nyerhetünk. A népi demokrácia idején — amikor már a traktoroké a szó —, lóállományunk rohamos csökkenése észlelhető. 7. A LOVAK GONDOZÁSA A SZILAJ, FÉL SZILAJ ÉS KEZES TARTÁS MELLETT A jó gazda a tavaszi szántás-vetés s a nyári betakarítások idején jobb takarmányt s több abrakot adott a lovainak. A fuvarosok is iparkodtak lovaikat jól gondozni és erőben tartani, hogy velük szégyent ne valljanak. Inkább a maguk pihenő idejét áldozták fel, semhogy a lovaikat a kelleténél jobban meghajtották volna. Hamarább keltek, később feküdtek. A tanyás gazdálkodók délelőtt 11 óra tájon lovaikat kifogták és bekötötték az istállóba, mert reggeltől az ideig eleget dolgoztak, s így a pihenőre nagy szükségük volt. A Rablókban ekkor még csak az előbbi etetés ízékje volt. Ott kiszuszogták magukat, s az izékből még válogattak. Ez alatt elkészítették számukra a délire, estére és a következő hajnalra való takarmányt is. Télire a gazdák a szilaj lovaikat akiokra s istállókra verték, ott volt velük a csikós is. Míg a hó le nem esett, éjjelre is künn maradtak „gazolni”. Nem nagy vagy hirtelen hóval a hó alól is kikaparták a gazokat. Ha tavasz felé jól elfogyott már a takarmány, kicsapták a lovakat a hóra s ott kapargatták a gazokat.6^ A lovakkal való jó bánásmód annyi ismeretet, ügyességet, rátermettséget kíván, hogy elmondani is alig lehet. Ismerni kell a ló lelkiségét is, ami igen különböző. Ha ok nélkül verik a lovat, igen bosszús, de ha megérdemelte a verést, nem haragudott érte annyira. „Ha tisztogatáskor rúg a ló, kár megverni, mert többnyire csak a csiklandósság miatt rúg. Az ilyen csiklandós lovakat nem vakaróval, vagy kefével, hanem szalmacsutakkal kell tisztogatni, vagy egy pokróc darabbal. A fáradt lóval való bánásmódot is kevés paraszt tudja, még az állatorvos se nagyon. Ha hosszú útról kocsin vagy lóháton hazaér a paraszt, az legyen az első 31
