Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
4. A ló és a természet
4. A LÓ ÉS A TERMÉSZET A természeti jelenségek iránt igen érzékeny a ló. Csöndes, napfényes időben, de még borult időben is csöndben, nyugodtan legel, de az időváltozásokat jó előre megérzi. Maga az ember, de különösebben a pásztorok az állatok, főképpen a lovak viselkedéséből az időváltozásokat jó előre meg tudják jövendölni. Ha eső közeledett, a ló elálmosodott, a legelő ló még le is feküdt. Ha legelés után, az esti órákban a ló nyerítve szaladt az állásba, vagy az istállóba, rossz időt érzett, s ha nem dörgött, villámlott is, hamarosan zivatar kerekedett. Ha a ló — kivált nyáron — sokat prüsszögött, eső közeledést érzett. Ha igen legyes volt a ló, a fejével már a délelőtti órában kalapált, a testével dör- gölőzött, a lábaival kapart; viharos, szeles idő közeledését érezte. Zivatar közeledésekor — ha csak szerét tehette — legelés közben is meghemper- gett a ló. A csikók, ha esőt éreztek, futkároztak. A villámlástól kevésbé, de az égzengéstől, különösen csattanástól megijedt, megremegett a jószág, de legjobban félt a ló, mert az leggyengébb szívű állat. Még sokszor a pipiskétől is megijedt. Csattanásra még a ménes is gyakran széjjelfutott, s úgy kellett őket lóháton összekeresgélni. Némelyiket otthon találták meg. A gazdálkodók lovai, ha legelésztek a tanya közelében, viharok, csattanások, jégverések alkalmával — ha csak meglátták — menekültek a gazdájukhoz, vagy fa alá törekedtek. így keresték a védelmet. A ménest állásba, vagy enyhelyre terelték. A farkasok közeledését, ha még a nem messzi erdőkből leselkedtek is, idejében észrevette a ménes, fektéből is felugrott, összebújt és horkolt. így volt ideje a pásztoroknak, hogy pásztortüzekben parazsaltatott dorongjaikkal s a pásztorkutyák fel- lázításával is ügyeljék az esti órákra várható ordasokat. A lovak, ha időváltozást éreztek, nyugtalanok voltak, ilyenkor a csikósok beterelték őket az állásba. Téli hófergetegek alkalmával is az állásba iparkodott a ménes, s kört formálva fart vetett az időnek. Nyári nagy hőségek idején nem legeltek a lovak. így július-augusztus hóban csak a reggeli és az esteli órákban, meg éjjel legeltethettek a csikósok, ami a szolgálatukat eléggé megnehezítette. Meleg nyári délelőttökön többször érkezett a legelő méneshez is bögölycsapat, melyet nagy zúgásáról idejében megneszeltek a lovak. Egymáshoz dörgölőzéssel védekeztek a csípések ellen. A darazsak közül legveszélyesebb volt a lovakra a „sárgadarázs” csípés. Odvas fákban, vagy földbe vájt lyukakban seregestől tanyáztak, de inkább csak akkor csipkedték meg a lovat, ha az darázsfészekre lépett, vagy kocsijával darázsfészken állt meg a polgár. Balog Mihály halasi gazda éppen így járt. Szép csődörlova heréit a kocsi előtt úgy összeszurkálták, hogy a ló belepusztult. Úgy a bögöly, mint a darázscsípés kevésbé ártott a lónak, mert a szőre jól a bőrhöz simul. 25
