Hagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon - Thorma János Múzeum könyvei 39. (Kiskunhalas, 2015)
11. A lovak leírása
Csiklandós. Szalmacsutakkal csutakolták, esetleg egy pokrócdarabbal húzogatták végig a testét, fejét, sörényét, lábszárait, hogy csiklandóssága elmaradjon, ami lassan a legtöbbször sikerült is. Csillagvizsgáló. Az ilyen ló a fejét és orrát mindig előrenyújtja. (Levéltár.) Csökönyös. Indítani a bíztató szóra, de még üdegelésre sem akar. Egy ismerős parasztgazda egy leszakadt hátsó saroglyaláncból csinált ostort, amit az ostor kötelén a csapó végére kötött. Két-három ütést ezzel is elviselt, de végre is meggondolkozott és indított. Máskor már elég volt, ha a láncot csörgették. Legtöbben az első lábait vagdosták, s akkor el is indult. „A csökönyös lovat elindítani többféleképpen próbálják — magyarázta Molnár Ferenc gazda barátom. Szépen, okosan simogatva megvezetik. A szép szóra elindul. Kicsit a kocsit megtolják utána. Ez csak gyenge csökönyös. Amikor a ló gyenge szájú, a zablára haragszik. Ki kell venni a zabláját, a gyeplűfej fennmarad. A kötőféket megfogni, vezetni, simogatni, s elindul. Legajánlatosabb zabla nélkül hajtani. Legyen jó erős orradzó. Leszokik a csökönyösségről. Amelyiknek a simogatás, zablakivevés nem használ, legjobb, ha láncostort csinálnak neki, s legjobb háromszor egy helyre vágni neki a gerincére, s akkor elindul. Rászokik, hogy a kocsira tett láncot elég csak megrázni (fél az ütéstől). A makrancos, csökönyös lónak már ezek a próbák sem használnak. Én fundál- tam ki: — Istrángját lehánytam és feltűztem. Kötéltartalék hiányában levettem a kötőféket, s a farka tövébe kötöttem, jó fent a far-csíkjához erősítettem. A kötél másik végét a fölhérchez erősítettem. így próbáltam elindítani. Vitte a kocsit, mint a kórságos. A hám eleje nem éri a szügyét, s csak a farkán viszi a kocsit. Volt még makrancosabb, csökönyösebb is. A fenti módon elindította a kocsit, de mindjárt meg is állt. Megfogtam egy macskát, négy lábát kikötöttem a ló hátán a hámhoz, s a macskára vágtam ustorral. Elordította magát, beleharapott a ló gerincébe, s a ló ment ész nélkül. Volt, amelyiknek a macska sem használt. Mondta a kanászunk: „Hozzál csak egy sült krumplit!” Odahozza, én ülök a kocsin, fogom a gyeplőt, markomba nyomja a kért sült krumplit. Ez télen volt, szánkóval. Bal kezemmel felemelem a farkát, a sült krumplit a seggibe nyomom, farkával odarántotta. Nem értem rá az udvarból köszönni. A sapkához is kapkodnom kellett, hogy le ne essen, úgy vágtatott. Nem bírtam a suba két végét felvenni. A szánkó förgetegként szaladt.” Farkalós. Már az első befogáskor elronthatják, farkalóssá tehetik a lovat, akik nem értenek hozzá. Ha felteszi a farkát a gyeplőszárra, nem szabad ezen a hibán a gyeplőszár rángatással segíteni, hanem le kell ereszteni a gyeplőszárat a farkcsigolya aljáig. Nyári időben keletkezik a farkalósság, amikor a ló segge vége forró, pipál is (levegőt szed rajta). A farkát szellőztetés végett teszi fel a gyeplőre. A farkalós lovak között kevés a csökönyös. Mások szerint, hogy ezt a tempót kiverjék belőle, nyáron a hámot nem vették le róla. Az istráng végére egy hosszú kocsikötő kötelet vagy pányvakötelet kötöttek, a másik végére meg 10-15 kg-os göcsöt (fatuskót), a farka alá meg kötelet húztak, s a 117
