Juhász Antal: A Halasi puszták az 1870-es években - Thorma János Múzeum könyvei 38. (Kiskunhalas, 2013)
A tanyai népesség foglalkozás szerinti rétegei 1870-ben
Említettem, hogy a szélmalomépítés módos tanyai gazdák jól jövedelmező vállalkozása volt. Ezért épített 1879 előtt három balotai és egy gőbölyjárási nagygazda szélmalmot tanyája és meglévő járgányos malma mellé. A malmokban fogadott molnárok őröltek. Halason 1819 óta működött ács-mol- nár-kőmüves céh (1872-ig), de a tanyai molnárok nem voltak céhbeli iparosok. Értettek a malomépítéshez és -javításhoz is, faragómolnámak nevezték őket. A Kiskunságban híres malomépítő dinasztiák dolgoztak.70 A népszámlálás a fém- és faipar rovatban 10 önálló vállalkozót és 1 munkást tüntet föl. A külterületi népesség összesítője három helyen: a Tajó 239., a Zsana 327. és 350. számú tanyánál jelöli malom meglétét, ahol a rovatos összeírás szerint fa- vagy fémiparban dolgozó vállalkozó lakott. A molnárok - mint említettem - a famegmunkálásban is jártas mesteremberek voltak. Az adatok értelmezésében a gondot az okozza, hogy a három tanyán a kataszteri térkép nem jelöl malmot. A népszámlálás és a kataszteri felmérés között 6-8 év telt el. Ezalatt a három malom elpusztulhatott, elbonthatták azokat. Ha tönkrementek, Taj óban, Zsanában is építettek új akat. - Kérdés: a „malmos” tanyákban 1870-ben összeírt „önálló” faipari vállalkozókat molnárnak tekinthetjük-e? Lehetséges, de nem bizonyos. Valószínű, hogy az 1870-ben a fa- és fémiparban számba vett 10 mesterember közül három vagy több faragómolnár volt, de az is valószínűsíthető, hogy mások a bognár- vagy kovácsmesterséget űzték. Bognár- és kovácsmesterre a kocsijavításhoz - ráfhúzáshoz, lőcsfaragáshoz stb. - gyakran szüksége volt a tanyai gazdának. Juhász László tanyájában (Bodoglár 118.) a mesterember és segéde, Dózsa Pál tanyájában a két fa- és fémiparos kézműves föltehetően kovács- és/vagy bognármester lehetett. Mivel a népszámlálás kimutatása több ipart magába foglaló gyűjtőnevet adott meg, csak következtetésre szorítkozhatom. Tajó pusztán egy bőriparos mester (valószínűleg csizmadia) és segéde, Felső Kisteleken takács házaspár lakott. Négy „nem közvetlen termelő foglalkozású vállalkozót” és három munkást vettek számba 2 Eresztő pusztai, 1 balotai és 1 alsó szállási tanyán. Föltehetően kereskedéssel (meglehet, állatkereskedéssel, kupeckedéssel) foglalkoztak. A Füzes 629. sz. tanyán kereskedő vállalkozó élt, a Zsana 332. sz. tanyában kocsma működött. Vegyi, élelmezési és dohányiparban 22 önálló vállalkozót írtak össze. Négy tanyán: Szentpéteri Andrásné füzesi, Farkas Imre füzesi, idősebb Gál István gőbölyjárási és füzesi tanyáján tartózkodtak. Mivel foglakozott ez a 22 férfi és családja? A körülhatárolást segíti, hogy a városban nem laktak ilyen vállalkozók. Minden bizonnyal dohánytermesztéssel. A Dél-Alfoldön a 18. században meghonosodott és föllendült a dohánytermesztés. Csongrád megyében az Erdődy és a Károlyi uradalom több száz zsellér családot telepített (Ányás, Dóé, Csany, Sövényháza stb.), melyek szerződésük szerint több holdon dohányt termeltek. Módos szegedi polgárok is szerződtettek dohánykertészeket, akik a röszkei, szentmihálytelki szántóföldeken és a homoki szállásföldeken termesztették ezt a belterjes növénykultúrát. Jártasságra tettek szert a dohány sok munkát kívánó, igényes termelésében. A dohánytermelés jövedelmező volt és a 19. században megje47
