Juhász Antal: A Halasi puszták az 1870-es években - Thorma János Múzeum könyvei 38. (Kiskunhalas, 2013)
A tanyai népesség foglalkozás szerinti rétegei 1870-ben
Cselédek A határban 705 bérest vettek számba. A béreseknek éppen kétharmada - 1055 közül 705 - tanyán szolgált, ami jól mutatja, hogy az állattartás súlypontja a tanyákra helyeződött át. A tárgyalt időszakban a béreseket Szent György naptól a következő esztendő Szent György napjáig szegődtették. Feladatuk a nagyjószágok, elsősorban a lovak gondozása és a lóval, fogattal való munkavégzés volt. Ahol nem fogadtak más férfi cselédet, ott a gazdaság minden munkájában dolgozott, ezért mindenesnek is nevezték. Módos, nagy számú állatot tartó gazdák lovászbérest, gulyást, kanászt, kisbérest is szegődtet- tek. Béresnek nőtlen, 18-25 éves legények szegődtek, de számos tanyán dolgoztak nős, családos béresek - leginkább ott, ahol a gazda és családja nem lakott kinn. 161 tanyán 1 bérest, 128 tanyán 2 bérest, 57 tanyán 3 bérest, 21 tanyán 4 bérest, 4 tanyán 5 bérest, 1 tanyán 6 bérest írtak össze. Öt béres idősebb Gál Lajos felső szállási, Kálmán István tajói, Suba Sándor füzesi és Varga B. János zsanai tanyáján dolgozott. Hat bérest Rafai János tajói birtokos tartott. Kolozsváry Kis István hivatalviselő cívis bodoglári és inoka-kisteleki tanyáján, Herpai József, Zseny Mór úri birtokos, Modok Ferenc zsanai nagygazda 4-4 bérest foglalkoztatott. A zsanai tanyákon 90, Bodogláron 79, Tajón 76 éves béres dolgozott. Ezeken a pusztákon írtak össze legtöbb bérest. Bacsó László gazda följegyezte gazdaságának kiadásait és bevételeit. 1869-ben írta a cselédkönyvbe: „Béresünk Kovács Antal fojó 1869 évi györgy naptól bekövetkező 1870-ik évi györgy napig bére 2 osztrák forint, Egy daku ködmen, egy pár csizma.”57 Csonka Mihály önéletíró parasztember apja lovász bérest, gulyást és kanászt fogadott. Az 1880-as évek végén a lovász béres keresménye évi 80 forint, egy pár strapa csizma, 1 mázsa búza, 1 mázsa rozs, 1 kocsi szalma, 1 marhatartás télen-nyáron, alku szerint alsó- és felsőruha; a gulyás bére: 50-60 forint, 1 marhatartás télen-nyáron, 1 mázsa búza, 1 mázsa rozs, 1 kocsi szalma, 1 pár csizma, esetleg új szűr, alsó- és felsőruha, kalap. A kanász kevesebbet kapott, mivel az előbbieknél fiatalabb legény volt és kevesebbet dolgozott. Évi bére 25-30 forint, 2 mázsa gabona, 1 választási malac, 1 pár csizma, szűr, alsó- és felsőruha alku szerint.58 A cselédek „bennkosztosak” voltak. „Úgy számítottak, mintha családtagok lettek volna. (...) Ha már emberszámba ment, mint a béres vagy a gulyás, az asztalnál evett” - hja Csonka Mihály. Gondot okozott a népszámlálási statisztikában földművelésből élő, napszámosnak jelölt foglalkozási csoport értelmezése. A Magyar néprajzi lexikon ismereteinket így összegzi: „... a napszámos csak kevéssé szakosodott, inkább mindenféle vegyes alkalmi munkát végző bérmunkás volt, akinek alkalmaztatása rövid időszakra szólt. (...) Az állandó munkásként alkalmazott cseléddel, sőt summással szemben is az alkalmi munkások csoportjába tartozott, ő volt a legtöbbször munka nélkül. (...) A napszámos fogalma összefoglaló jellegű, s elsősorban a nagy mezővárosok nincstelen agrárproletárjait jelentette.”59 42
