Juhász Antal: A Halasi puszták az 1870-es években - Thorma János Múzeum könyvei 38. (Kiskunhalas, 2013)
A tanyai népesség foglalkozás szerinti rétegei 1870-ben
Ez a meghatározás nem illik a halasi tanyákon összeírt mezőgazdasági munkásokra. Miért? 1. A népszámlálást 1870 első hónapjaiban végezték és az 1869. december 31 -iki állapotot kellett rögzíteniük, amikor nem volt - nem is lehetett (!) - szükség arra, hogy alkalmi munkás napszámosok tartózkodjanak a tanyákon. 2. A férfiak nagy része feleségével, gyermekeivel együtt lakott a tanyákban, ami alkalmi munkát végzőknél nem volt szokás, nem életszerű. Kiket soroltak a statisztikai főhatóság munkatársai a „föld- és erdőművelésből élők” napszámos rovatába? Több 18. század végi, 19. századi halasi összeírásban fölbukkan a kertész foglalkozásnév, először a Jászkun Kerület által kiküldött bizottság 1798. évi jelentésében. A küldöttség azt tapasztalta, hogy 1, földdel és házzal bíró gazdák „a Tanyákra húszták ki magokat famíliástul, a közszolgálatának csonkításával”, 2, a pusztákon laknak jövevény árendás juhászok és 3-szor „ollyas személyek is, kik kertész név alatt Tanya őrzőknek tartatnak az ott lévő épületek(nek), s Takarmányok(nak) gondviselésiért...” A bizottság azt a véleményt adta, hogy a birtokosokat kényszerítsék a városba költözésre, viszont „ a kertészekfeleségükkel és gyermekeikkel a tanyákon lakhatnak, mivel rájuk elkerülhetetlen szüksége vagyon a Gazdáknak, az épületek, vermes élet és Takarmány őrzésiért,”60 (kiemelés: J.A.) 1810-ben 61 alsószállási tanyán 76 „feleséges” cselédet (bérest, kertészt, pásztort) írtak össze, s 27 tanyán csak nős kertészek tartózkodtak.61 1853-ban a határbeli tanyákon 198 kertészt vettek számba és ekkor találjuk a „lakókertész” megjelölést, ami bizonyára ott lakó mezőgazdasági munkásra, cselédre utal.62 Ugyanakkor napszámosokat egyik 1870 előtti halasi összeírás sem említ. Fentiek alapján az 1870-es népszámlálás rovataiban és táblás kimutatásában napszámosnak jelölt mezőgazdasági munkásokat a korábbi összeírásokban kertész néven feltüntetett cselédekkel azonosítom. Ilyen munkakörü szegényparasztok alkalmazása az Alföld több tanyás mezővárosából: Debrecen, Hódmezővásárhely, Szeged vidékéről, Kisújszállásról ismert. Azok a gazdák, akik nem költöztek állandóul tanyájukra, földtelen szegényparasztot fogadtak oda tanyásnak, afféle tanyapásztomak. Debrecenben majorosnak, Kisújszálláson tanyásnak, Vásárhelyen tanyásbéresnek, Szegeden lakónak, a Duna-Tisza közén kertésznek nevezték őket.63 Kiss Lajos írja: „Sok helyen csak a tanyásbéres lakik kint a tanyán, általában a gazda nyáron tartózkodik kint, télen a városban lakik. A tanyásbéres az egész gazdaság dolgát, baját viszi a vállán. Röviden tanyásnak is mondják. Kisebb helyeken a bérgazda szerepét is viszi. Bére attól függ, van-e olyan családja és hány, amelyik dologra való. Megtörténik ugyanis, hogy nem csak a maga munkaerejét köti le, hanem alkuba teszi azt is, hogy felesége a gazdasszonynak szolgálói teendőket végez, arra alkalmas fia pedig a kanász dolgát látja el.”64 Szeged határában „lakónak olyan vagyontalan, családos szegényember szegődött el, akinek háza sem volt. (...) A lakásért régebben havi 3-4 nap robottal, vagyis ingyen munkával tartozott a gazdának, amit a gazda kívánsága szerint kellett ledolgoznia. A lakó emellett gondozta: évente tapasztotta és meszelte a gazda tanyáját. Keresetét a 43
