Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Kortársak, tanítványok Thorma Jánosról
kalap le volt téve mellé, s a szőke haja tompán csillogott abban a finom világításban. Mikor kész lettem, elvittem megmutatni a Mesternek, és mondtam, hogy hol festettem. Sokáig nézte a képemet szó nélkül, majd azt mondta: „Hát, kedves Laura, örülök, hogy így halad, a színek finomak, és átérezte az ottani színeket, csak az alakot erőteljesebben rajzolja meg. Nagyon örülök, hogy a tanításom nem veszett kárba”. Nagyon örültem, és ezután még jobban igyekeztem. A szénrajzolás után áttértünk a sziénával való festésre, ezzel az egy színnel a Mester utasítására, és ezután csak a rendes festészetre. /.../ Egy nap azt mondta a Mester korrigálás közben, hogy áttérhetek a festészetre, és már másnap fogjak hozzá. Mikor jött a korrektúra, és hozzám is jött a mester, úgy féltem, hogy nagyon rossz a festményem, de a mester mosolyogva mondta, örül, hogy jó színérzékem van, és első festésnek elég jó. /.../ Emlékszem, abban a nyitott elejű, pajtaszerű épületben festettünk kint, a kertben. Mellettem több bukaresti festett, a legtöbb spaknival dolgozott, vastagon rakták a vászonra a festéket. Nálunk nem dolgoztak így, s én is megpróbáltam ezt a festési modort, csak úgy könnyelműségből, amire rá is fizettem, mert jött korrigálni a Mester. Mikor hozzám ért, haragosan kérdezte tőlem: „Mi ez Laura? Rögtön kaparja le! Maga csak fessen úgy, mint eddig, és ne zsonglőrködjön”. /.../ Az iskola növendékei, tanárai gyakran rendeztek közös kirándulásokat, hangulatos, szórakoztató túrákat Bánya környékén. Ezen a kiránduláson a legjobb festőművészek vettek részt, az élen Thorma mesterrel, Krizsán, Krizsánné, Mikola, Rátz Péter, Börtsök, Égly Sári férjével, Göllner Elemérrel, Jándi Dávid, Mund Hugó feleségével és még többen. Más téma nem járta, csupán a művészet, amiről beszélt ott a gyönyörű erdőben a Mester. Ösz- szehasonlításokat tett a fákról amelyek más és más karakterűek, más színűek. Gyönyörű valóság volt a beszéde s mi növendékek szomjasan hallgattuk szavait ott a fák között. Nem csak művészetről volt itt később szó -, majd kezdődött a vígság, tréfa, zenélés, ének, tánc. Az orosz növendékek, akik Beszarábiából érkeztek, orosz táncot mutattak be. Az erdő tisztásán táncoltak. Én ilyen táncot még nem láttam, guggolva táncoltak a fiúk, egyik lábukra guggoltak, a másikat kirúgták, de olyan gyorsan, hogy nem is lehetett szemmel kísérni. Aztán énekeltek balalajka, gitár, mandolin kísérettel -, gyönyörű volt, amit mi mindannyian megtapsoltunk. A fiatalok táncoltak, énekeltek, hogy zengett az erdő. Boldogan értünk haza. /.../ (Mándy Laura: Az életem emlékei. Zsarát, 1992. 9., 10., 11. sz.) 310
