Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
383. Thorma János Réti Istvánnak Nagybánya, 1935. szept. 13. Bizonyára értesültél arról, hogy f. hó szept. 2-án mindnyájunk megrökönyödésére az ösz- szes műtermeket felmondták, a Mikola-Krizsán-féle Scola de Belle Art épületét is, melyeket egy újonnan alakítandó városi képzőművészeti szabadiskola céljára házi kezelésbe vettek. Az adminisztrációját, illetőleg a művészeti rész vezetését pedig a tanári kar által irányíttatják. Amint a mellékelt közleményekből láthatod, engem kértek fel, hogy vállaljam a művészeti vezetés elnökségét tanítással együtt, természetesen, fizetés nélkül, csak a műterem kedvezményes /400 lej havonként/ használatáért, ha tanítok, a szerződés két évre szól. Elfogadásom esetére még egyéb kikötéseimet várják. Ez a műtermek felmondása azért történt, mert nem volt a kolóniának rendesen megválasztott tisztikara és kezelő személyzete, az elnök regnált mindent. Az iskolának pedig kevesellték a látogatóit. Midőn ezeket kezdték bolygatni, és a jelenlegi iskolát mint a Nagybányai Szabad Festőiskolát emlegetni az „Erdélyi Lapok” tudósítójának leadtam a memorandum első pontját és a két utolsó bekezdést, kihagyván az okokat, amely miatt bezárva lett. Most várom az új városi szabad festőiskolának az alapszabályait, hogy a megtiszteltetést elfogadhatom-e. Ez alkalommal nagyon fontosnak tartom a te véleményedet, hogy összeegyeztethetőnek tartsad azt eddigi működésemmel, kolóniabeli díszelnökségemmel, általában életem eddigi munkálkodásával. Édes Pista! Válaszolj egész őszintén, ha módodban van, kérdezd meg mások véleményét is. Természetesen, elfogulatlan véleményeiteket egész őszinteséggel közöld velem minél előbb. Margittal együtt szeretettel üdvözlünk. Ölel Jancsi MNG Adattár 7608/1955 384. Réti István Thorma Jánosnak Budapest, 1935. szept. 20. Kedves Jánosom! Nagy szomorúsággal olvastam leveledet, de még ennek előtte a Nagybányáról, a kolónia és a festőiskola válságáról szóló híreket. Te emlékezhetsz, hogy én a magyar időkben sem helyeseltem, amikor város vagy állam bele akart szólni művészi ügyekbe. Pénzt adni oda a művészetre kötelesség, de beleszólniok laikusoknak, bármily hatalmi helyzetben legyenek is, nincs joguk. Szellemi joguk! Semmiféle kupaktanács sem érthet a művészethez. Ez itt is, ma is a nézetem, nagyobb relációkban is. 1910 táján, amikor a város új műtermeket épített, és bizonyos pénzsegélyt is adott a kolóniának, illetve par excellence az iskoláknak, akkor egy szerződést csináltunk a város és a kolónia viszonyának a szabályozására. A lényege az volt: mit ad a város, és mibe szólhat bele. Viszont: mit adunk cserébe mi, művészek. Akkor évente tájékoztattuk a várost, hogyan, mire osztottuk fel a szubvenció összegét. Az egész inkább egy udvariassági aktus volt részünkről, hogy beszámoltunk. Ez három évig történt, amíg a város pénzt adott. - A másik megkötöttségünk volt: a bérműtermek szétosztása. A város azoknak adta bérbe, akiket mi ajánlottunk. Ez volt a lényege a megállapodásunknak a várossal. Az évi tarifát 253
