Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
• a hátoldalán: Nagybánya városháza, érkezett 1927. május 5. 2454. szám. Kézzel írva: Thorma János, a Nagybányai Festők Társaságának volt elnöke a szükséges sürgős javítások elvégzése és a város által biztosítottfűtőanyag elosztásával kapcsolatos javaslatai. Nagybánya város levéltára, közigazgatási iratok, 2454/1927. 280. Thorma János Réti Istvánnak (levélrészlet) (Nagybánya), 1927. máj. 7. Kedves Pista! Bizonyára kétségbe ejtett az én szélsőséges gondolatéi két levelem, de ilyen vagyok, és ilyen is voltam mindig. Talán egy kicsit jobban tudtam uralkodni magamon, mint ma. Bizony, okosabb is mindent közönyösen venni, sokkal jobban néz ki az ember minden dolga úgy. Most azonban áttérek a legújabb dolgok közlésére. Az iskolában most májusban van a beiratkozás a nyári félévre. Eddig nagyon csendesen indul a dolog. Zifferhez iratkozott 8, Krizsánhoz 5 tanítvány. Ziffer nyert 5-öt a Krizsán tanítványai közül. Ennek sajnos az az oka, hogy szegény Atya nem képes olyan korrektúrát nyújtani, ami a tanítványokat kielégítené, csak az Isten őrizte, hogy maradt nála egy is. Zifferben, persze, megvan a veleszületett szemtelenség, de fölényesen intelligensebb a korrektúrája, és hinti a maszlagot erősen a tanítványai között... A bukaresti növendékekről még eddig nem tudok semmi bizonyosat. A hó végén határozzák el, hogy ide fogják-e küldeni őket. Nagyon kérlek, édes Pistám, azért úgy rendezd a dolgaidat, hogy június végére okvetlen legyere, mert én nem bírom ki ez idő szerint a korrektúrát. Mostanában ismét szédüléseim vannak, és a sok munkától ideges is vagyok, nem is tudom, hogy mi lesz az iskolából, ideig-óráig még csak tarthatjuk, de azután nincs senki, akire komolyan lehetne bízni. A tanítást itt senki sem tudná folytatni a mi szellemünkben. Az pedig igazán szégyen lenne, ha az a neó-irány burjánozna itt fel most, miután eddig meg tudtuk őrizni tőle az iskolát. Ez igazán ronda befejezése lenne a mi munkánknak. Azt hiszem, ennél jobb lenne még a bezárása is az iskolának. Azután kezdjenek egy újat, de ezt a régit ne piszkolják be. A kolónia szintén nagyon beteg testileg és lelkileg is. Nincs két piktor jól egymással. Mindegyik vezető szerepre vágyik, s egyik impotensebb, mint a másik. De azért képesek egymást felfalni, hogy ami van, az minden az övé legyen. Hihetetlen ez az önzés és irigység s az általános képmutatás. (Nem képzeled, hogy milyen utálatot érzek itt köztük.) Én azt hiszem, ez a kolónia már mindenféleképp szétesett, csak a máz tartja össze. Ha egészségem volna, még elbánnék velük és ráncba szedném őket, de nem izgatom vele magam, mert nem érdemes. Különben dolgozom állandóan, azon töröm a fejemet, hogy ki kell már találni valami újat, ami ismét érdekelni, lelkesíteni fog. Visszatérek témás képekhez, mégis csak rongy dolog ez az örökös festés, ha nincs semmi lelki tartalma, ami egybe fogja, kifejezi a cselekmény által. Hiszen szép a rajz magában is, szép a szín magában is, de mennyivel szebb mind a kettő, ha céltudatosan egy cselekmény szolgálatába állítja az ember. Mégiscsak az az igazi, magasabb rendű művészi munka. A festészet pedig erre alkalmas. Nem muszáj mindig arcképeket festeni, vagy aktot, vagy tájat, lehet mindezt együtt is csinálni, egy jelenetbe foglalva. Gazdagabb lesz, dekoratívabb lesz minden az egybefoglalás által és a kontrasztok által. (...) 184
