Sümegi György: Kiskunhalastól Nagybányáig - Thorma János Múzeum könyvei 37. (Kiskunhalas, 2012)
Thorma János levelezéséből
műtermet számukra állandó tartózkodásra. Debrecenből áthozzák a szükséges bútorokat. Ennyit tudok az első pillanatban ezen ügyről közölni. A második nevezetesebb esemény, hogy a bukaresti piktorok, illetőleg tanítványok f. hó 28-án indulnak Budapestre és Bécsbe művészi tanulmányútra. Sajnálom, én nem mehetek velük, mert ugyanabban az időben Bukarestben kell lennem. A miniszter ugyanis kinevezett a hivatalos Szalon zsűrijébe. A tanítványokat egy egyetemi tanár, Cigara Samurcas, vagy hogy hívják, fogja vezetni. Remélem, hogy a budapesti hivatalos köröket már értesítették erről. De az is kitelik tőlük, hogy egy napon csak szó nélkül beállítanak. Annyit legalábbis elvárok tőlük, hogy téged előre értesítsenek látogatásukról. Abkarovitsné még nem hozta el a pénzedet, de Krizsántól úgy értesültem, hogy van róla kötelezvénye, így remélem, nem sokára megkapod. Ezek a fontos közölnivalóim. Nem is igen van más írnivalóm, ezért levelem be is zárom. Ölel Jancsi • Csikós Antika: Csikós Antónia (1887-1987) festő, a Képzőművészeti Főiskolán, majd a nagybányai szabadiskolában, Réti korrektúrája mellett tanult (1909, 1911-15). A Nagybányai Festők Társaságának rendes, majd 1922-ben törzstagja lett. • Cigara Samurcas: Alexandru Tzigara-Samurcas (1872-1952) román etnográfus, művészettörténész, tanított a bukaresti egyetemen. Fiatalon I. Károly román király titkára volt. MNG Adattár 7628/1955 250. A Városi Tanács határozata Thorma Jánosnak Nagybánya, 1925. máj. 1. Thorma János úrnak, a szépművészeti iskola igazgatójának, a festőiskolának a Festőtelepre történő elköltöztetése tárgyában intézett kérésére Thorma János úrnak a városi tanácshoz intézett kérésére, figyelembe véve, hogy a Festőtelep területén található épületek fenntartására az 1925-ös évi költségvetési előirányzatok elégtelenek, ezért a kérés teljesítése csak a jövő évi költségvetésben feltüntetendően lesz megvalósítható. Erről Thorma János Űr, a szépművészeti iskola igazgatója és az építészeti hivatal értesítendő, azzal a felszólítással, hogy a munkálatok elvégzését a jövő évi költségvetésben előirányozzák. Nagybánya, 1925. május 1. A városi tanács, olvashatatlan aláírás. Nagybánya város levéltára, közigazgatási iratok 598/1925. szám 251. Thorma János Réti Istvánnak Nagybánya, 1925. máj. 8. Ma reggel kaptam meg a leveledet, azonnal hozzá is fogtam válaszom megírásához, nehogy úgy járjak, hogy ismét elmaradjon, mint a legutóbbi leveledre való válasz. A múlt hó utolsó napjaiban éppen a bukaresti utam előtt influenzába estem, de semmi esetre sem akartam elmulasztani az utamat, mert féltem, hanyagsággal fognak megvádolni az erdélyiek, a regátbeliek pedig legalábbis irredentizmussal. És ennek a következménye 162