Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora
lesz az ország fejedelme. Ennek ellenére szerbek és görögök többségükben albán lakosságú területeket kebeleztek be országaikba, a szerbek Koszovót, a görögök Epiruszt. Alig foglalta el az új államfő, Wied herceg a fejedelmi trónját, már kitört az Első Világháború. A herceget 1914 szeptemberében elűzték, és Albánia különböző részeiben albán törzsfőnökök vették át a hatalmat. Amikor az osztrák-magyar csapatok 1915-ben elfoglalták Szerbiát, a megvert szerb hadsereg Albánián keresztül menekült görög területre. Az oszták-magyar csapatok megszállták Albánia legnagyobb részét, délnyugaton az olaszok, délkeleten a franciák foglalták el az ország kisebb területeit. Egy vékonyan megszállt frontvonal választotta el az ellenséges egységeket, hadicselekmények egyelőre csak ritkán fordultak elő. Mind az osztrák mind az olasz és francia megszállók próbálkoztak albán vezetőket az oldalukra vonni, akiken keresztül a háború utáni Albánia politikai helyzetére akartak befolyást gyakorolni. így pl. Ahmed Zogu, a későbbi államelnök, aki 1928-ban Albánia királyává kiáltatta ki magát, a háború alatt Bécsben tartózkodott. Apám sok történetet mesélt albániai élményeiről. A következőkben ezeket a történeteket idézve próbálom az ott töltött hónapjait leírni. Az ezred tehát elsősorban mint megszálló csapat érkezett Albániába, leváltva egy másik egységet. A határátlépés után még több napi menetelés következett. Ezután érték el új állomáshelyeiket Közép-Albániában. A katonák már ez útjuk alatt látták, hogy egy különös országba kerültek. A lakosság viselete eltért az addig megszokottól. A férfiak buggyos nadrágot hordtak, ingükön hímzett mellényt és fejükön piros vagy fehér fezt, a nők meg fejkendőkkel és fátylakkal takarták el arcukat az idegenek elől. A lakosság nagy többsége a mohamedán vallást követte (holott a tengerparton katolikus és a hegyekben görögkeleti vallású albánok is laktak), amiről a mindenhol látható mecsetek minaretjei tanúskodtak. A férfi lakosság állig fel volt fegyverkezve, minden albán övében hordott egy tőrt, egy görbe kardot (handzsárt) és egy pisztolyt, vállán meg egy puskát. A lőfegyverek minden korszakból származtak, némelyek középkori elöltöltős fegyverek voltak, mások meg a fejlett országok legújabb termékei. A falvakban a férfiak többnyire az utcákon lődörögtek, bámészkodtak, a földeken többnyire asszonyok meg gyerekek dolgoztak. A szállításra kétkerekű taligákat használtak, amelyek elé szamarat vagy öszvért, sőt néhol tevét fogtak be. Lovakat általában csak hátaslóként használtak a férfiak. A házak többemeletes, toronyszerű építmények voltak, ablakok helyett lőrésszerű nyílásokkal. Minden ház egy kisebb erőd volt, amelyet egy pár ember akár hetekig is meg tudott védeni. Erre szükség volt a rablóbandák, a különböző törzsek közti torzsalkodások és az egész Albániában elterjedt vérbosszú miatt. Állami intézmények nem léteztek, a társadalom archaikus, törzsi alapon szerveződött. Az egész országban a társadalmi viszonyok vad, civilizálatlan és amellett nyomorúságos benyomást keltettek. A lakosság közömbösen illetve gyanakodva fogadta a magyar katonákat, akik az elmaradottság láttán sokszor úgy érezték magukat, mintha a középkorba helyezték volna vissza őket. A vidék sem volt barátságos, meredek hegyek alján vezettek az ösvények, országutak jóformán nem léteztek. Előfordult, hogy nagy mocsarak állták útjukat 95
