Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
megláttuk a házunk fényeit. Nagy volt az öröm, amikor megérkeztünk, az osztályfőnökünk és a tornatanár már aggódtak, hogy mi történt velünk. Kicsit pihentünk, megvacsoráztunk és aztán holtfáradtan ledőltünk a szalmazsákjainkra. Másnap Rainernek az egész teste lázban égett. Az osztályfőnökünk szánkón orvost hozatott fel, aki rögtön kórházba akarta vinni. Szánkón vitték a völgybe, onnan mentőautóval Garmischba a kórházba. A következő napon, szombaton, indultunk haza. Mégegyszer lesiklottunk a völgybe, ahonnan autóbusz vitt Münchenbe. Hétfőn az osztályfőnökünk könnyes szemmel lépett az osztály elé ... Rainer Gürtler osztálytársunk előző nap a kórházban meghalt! Megdöbbenten, kétségbe esve néztünk egymásra. Kiderült, hogy Rainernek vesebaja volt, amiről egyikünk sem tudott és vesegyulladás okozta a halálát. Árvagyerek volt, apja a háborúban esett el, anyja meg néhány éve halt meg. A temetésen az osztályunk Rainer kisszámú rokonai mögött lépdelt. Többségünk számára ez volt az első ismerkedés a halállal. Dehát az élet ment tovább. 1958 tavaszán az volt családunkban a nagy újság, hogy Diti elhatározta, hogy televíziót vesz és nem sokkal később azt, hogy autót is. A német televízió akkor csak egy programot sugárzott (egészen 1969-ig) és naponta kb. csak 6 órát. Eltekintve ezektől a korlátozásoktól, a fekete-fehér adások műszaki minőségét sem lehetett jónak nevezni. Ennek ellenére nagy attraktivitása volt az új médiumnak, és ebben az időben kezdett elterjedni. A „Nordmende”-készülék vételára több mint 500 DM volt és Diti majdnem egyhavi fizetését tette ki. Izgalommal vártuk a készülék felállítását a napapli szobánkban, Diti ugyanis a mi lakásunkba helyeztette, mert estéit velünk szokta tölteni, és csak aludni ment haza éjjel a saját lakásába. Mindenesetre ezentúl sokat televíziózott a család esténként. Sok együgyű adást néztünk meg (kvizek, krimik, családszériák), de ugyanakkor sok színvonalas színdarabot is hoztak. így ismertem meg akkori klasszikusokat, Schiller, Goethe, Kleist, Shakespeare, Moliére, Strindberg, stb. drámáit. Továbbá a kortárs irodalom színdarabjait is mutatták a TV-ben, Anouilh, Girodoux, Dürrenmatt, Frisch, Böll, Ionescu. Igazán kár, hogy manapság az ilyen adások ritkaságszámba mennek. De nem csak a TV jelentett változást, hanem Diti terve, hogy autót vesz, még izgalmasabb volt. Egy szép tavaszi napon egyszercsak ott állt a szerzemény a házunk előtt, egy két éves, szürke színű Ford Taunus 15M. Diti 2500 DM-ért vette a járművet, és a vételár egy részét kölcsönből finanszírozta. Mindjárt ki is próbáltuk, az egész család kirándult Freisingbe, ahol meglátogattuk Bakó Józsit, egykori munkatársunkat a cipészműhelyben. Józsi és felesége, Katica, közben sajátkezűleg szép házat építettek, és két kislányuk született. Jól éltek, Józsi mint kőműves szépen keresett. Pünkösdkor Diti elvitt minket az autóval Bécsbe, ahol körbejártuk a látnivalókat, és szüleim megmutatták a helyeket, ahol apám fiatalkorában és anyám gyerekkorában járt. Elmentünk Burgenlandba is, ahol megnéztük a magyar határt a szögesdróttal és az őrtornyokkal. Meglátogattuk az eisenstadti (kismartoni) Esterházy-kastélyt is. Akkor még nem volt ott nagy turizmus, ezért Pál herceg (aki 1956-ban szabadult a magyarországi börtönből) udvarmestere vezetett körbe a kastélyban. Szimpatikus öregúr volt, tökéletesen beszélt 526
