Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
el Imrét, egyértelmű helyzetben. Ugyanis Imre az utolsó hetekben sokszor csak késő este vagy éjjel tért haza és Diti ezért már nagyon mérges volt. Imre azzal magyarázta ezt, hogy sok munkája van a Látóhatár folyóirattal, a forradalom miatt egy különleges számot terveznek kiadni (ez meg is történt, a szép kiállítású és érdekes tartalmú forradalmi szám 1957 februárjában jelent meg), sok megbeszélése van a szerkesztőtársaival, no és persze, elsősorban Horváth Bélával, aki a folyóirat legfontosabb munkatársa. Did mérgelődött, duzzogott, de egyik márciusi estén elment Horváth lakásához és látta, hogy a ház előtt Imre autója parkolt. Diti felment és csöngetett a lakásajtón. Horváth nyitott ajtót, Diti félrelökte és berohant a szobába. Ott Imre ült a díványon, láthatóan alkoholizálva. Ölében ült Barbara Mayer, egy német titkárnő a SzER-ből, teljesen kigombolt blúzzal. Egy másik nő is volt a szobában, nyilván Horváth barátnője. Diti szidni kezdte Imrét, mire az letette a nőt az öléből, kissé tántorogva felállt és arcul ütötte Ditit. Diti kirohant a szobából, az utcán beült az autóba és rögtön hozzánk jött. Határozottan mondta, most nincs visszaút, el fog válni. így is történt, másnap ügyvédhez ment, és elindította a válási eljárást. Diti beteget jelentett a rádióban és a következő napokban, amíg Imre dolgozott, elhozta hozzánk a holmiját a közös lakásból. Március 19-én, egy héttel a fenti esemény után, azzal a meglepő hírrel jött Diti haza, hogy Imrét a SzER-nél elbocsájtották. Az amerikaiak ugyanis nyolc szerkesztőnek (köztük volt Imrén kívül Horváth Béla is) és öt másik alkalmazottnak (bemondók, rendezők, stb.) kezébe adták a felmondó levelet, amely nem tartalmazott indoklást220. Az elbocsájtották rögtön megkapták a három havi fizetésüket, és emellett egy viszonylag nagy végkielégítési összeget, a munkahelyről azonban rögtön távozniuk kellett. Egyrészt Diti igazságtalannak tartotta Imre elbocsájtását, másrészt nem bánta, hogy Imrével és Horváth Bélával nem kell többé a munkahelyén találkoznia. Diti és Imre válását 1957. május 2-án mondta ki a német bíróság. Ezzel ez a fejezet lezáródott. Imre, amint ismerősöktől hallottuk, azt tervezte, hogy a Látóhatár folyóiratból fog ezentúl megélni. Horváth Béla és ő azonban 1957 végén összevesztek a folyóirat többi szerkesztőjével, mert Imre önhatalmúan kezdett rendelkezni a folyóirattal kapcsolatos ügyekkel, és úgy lépett fel, mintha szerkesztőtársai főnöke és a lap tulajdonosa lenne. Azonkívül az előfizetőktől befutó pénzeket saját céljaira használta fel. Az ügy azzal végződött, hogy három társszerkesztő, Borbándi Gyula, Molnár József és Bikich Gábor kiváltak a Látóhatárból. Azt Imre és Horváth Béla továbbra is kiadta, mégpedig egyelőre Londonban, ahová áttették a székhelyüket. A három kivált szerkesztő 1958-tól 220 Feltehetően ezzel akartak az amerikaiak a német sajtóban felbukkanó szemrehányásokra reagálni, hogy a magyar forradalom alatt a felkelőket kitartásra buzdították a magyar SzER adásaiban. Vámos Imre és Horváth Béla esetében ez a „vád”, éppúgy mint a másik hat szerkesztő esetében, nem volt helytálló és ezzel a SzER magyar osztályának a tagjai tisztában is voltak. Másrészt az elbocsájtott szerkesztők legtöbbje inkább baloldali beállítottságú volt, és az amerikaiak feltehetően ezért meg akartak szabadulni tőlük. A szemrehányások azonban ezután sem szűntek meg és a német kormány az ügy vizsgálatát rendelte el. A SzER-nek át kellett adnia a kérdéses időben levegőre jutott adások hangszalagjait egy német bizottságnak. Ez a bizottság hónapokon keresztül vizsgálta a szalagok tartalmát és végül megállapították, hogy a forradalom napjaiban nem hangzottak el kitartásra buzdító adások. 512
