Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - A müncheni évek
átjött hozzánk a rádióból és elmondta nekünk a legújabb híreket. Izgalommal kísértük az eseményeket, az iskolában az osztálytársaim engem faggattak a ezekről. Magyarország egyszerre a világpolitika középpontjába került, az újságok, a rádióhírek főleg a magyar forradalommal foglalkoztak szóltak. Óriási szimpátiahullám támadt nyugaton, mindenki remélte, hogy sikerülni fog a magyaroknak lerázni a kommunista uralmat. Engem nagyon lehangoltak a képek, amelyek október 31 -e után nyilvánosságra kerültek az AVO-sok meglincseléséről a Köztársaság téren. Német barátaim, osztálytársaim magyarázni próbálták, hogy ilyenkor a népharagot nem lehet feltartóztatni. Újabb hírek jöttek, Mindszenty bíborost kiszabadították, a szovjetek tárgyalni kezdtek a csapataik kivonásáról, a magyar kormány felmondta a Varsói Szerződést. Ekkor következett be november 4-én a szovjet támadás. Izgatottan figyeltük a még a szabadságharcosok kezében maradt rádióállomások híreit. Aztán jöttek a hírek a menekültekről, akik nagy számban jelentek meg az osztrák határon. Anyám sürgönyt küldött Markóczyéknak, hogy induljanak rögtön hozzánk. Semmi hír nem jött a rokonoktól. Azonban abban sem lehetett kétség, hogy a szovjetek leverték a forradalmat. A menekültek száma 200.000-re nőtt és nagy rokonszenv vette körül őket, a legtöbb nyugati állam felajánlotta a befogadásukat, támogatásukat. Az oroszok brutális beavatkozása és a megtorló intézkedéseik tiltakozási hullámokat váltottak ki. Fáklyásmeneteket, demonstrációkat rendeztek majdnem minden nyugati városban. De minden hiába volt, nagy levertséget éreztünk mindnyájan. Az amerikaiaktól is erélyesebb diplomáciai fellépést várt volna az ember, az angolok és franciák pedig a szuezi kalandba bocsátkoztak és az oroszok atomháborús fenyegetései után behúzott farokkal kullogtak ki Egyiptomból. Ausztriából egyszerre levél érkezett, hogy Markóczy Marika, Tivadar öccsének, Markóczy Sándornak a lánya, megérkezett mint menekült és egy linzi lágerban tartózkodik. Diti még decemberben elutazott Linzbe és találkozott Marikával, egy akkor 21 éves fiatal lánnyal. Faggatta Tivadarról, Boriskáról és Aladárról, de Marika nem tudott semmit róluk, a forradalom napjaiban nem találkozott velük. Diti kérdezte őt, hogy mik a tervei, akar-e Németországba jönni. Marika mondta, hogy Svájcba szeretne menni és vegyészetet tanulni. Diti pénzt adott neki, és meghívta hozzánk látogatóba. A képen Marika látható a felsőausztriai hegyek előtt. A legközelebbi nagy esemény 1957. március 11-én következettbe. Diti feldúlva érkezett hozzánk egyik este és sírva mesélte, hogy éppen egy másik nővel kapta 511
