Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek

Az amerikaiak azonban nem akarták egy magyar emigráns-kormány létrehozatalát engedélyezni és ezt néhány héttel később közölték Farkassal. A kormány ennek dacára még tovább létezett, és Farkas Ferenc magát ezután is a magyar országgyűlés által jogerősen megválasztott kormányfőnek, és mint ilyen, a magyar emigráció politikai vezetőjének tartotta182. Apám Altöttingben találkozott egykori fölöttesével, aki felkérte, hogy vegyen részt a magyar emigráció megszervezésében. Apám a cipészműhelyére hivatkozva egyelőre elhárította az együttműködést, de megígérte, hogy tartani fogja a kapcsolatot. A Farkassal újból létrejött kapcsolatról majd később lesz még szó.

Közben hírek érkeztek Magyarországról is. Megtudtuk, hogy Markóczy Tivadar keresztapámat már 1946-ban elbocsájtották a rendőrségtől. Erről a levelekben csak burkoltan írtak, nyilvánvalóan féltek a cenzúrától. Mint évtizedekkel később fiai, Dodó és Öcsi elmondták, Tivadart behívták a belügyminisztériumba és megkérdezték, hogy hajlandó-e belépni a kommunista pártba. Ha ezt megteszi, megmaradhat beosztásában, mint rendőrezredes. Ekkor ugyanis a kommunista Rajk László volt a belügyminiszter, aki 1946 tavaszán elhatározta, hogy „megtisztítja” a rendőrséget a „megbízhatadan elemektől”. Elrendelte, hogy a rendőrség vezető beosztásaiban csak kommunista párttagok szolgálhatnak. A magasrangú rendőrüszteket tehát felszólították, hogy lépjenek be a pártba. Aki megtagadta, azt „B-listázták183”, ami annyit jelentett, hogy rögtön elbocsájtották. így járt Tivadar bácsi is 1946 júniusában, aki kijelentette, hogy ő soha nem volt semmilyen politikai pártnak a tagja, és most sem hajlandó belépni semmiféle pártba. Mindjárt kiállították elbocsájtó levelét.

Tivadar tehát 59 éves korában, 40 éves szolgálat után, elvesztette állását és egyúttal kenyérkereseti lehetőségét is. Közölték vele továbbá, hogy nyugdíjjogosultsága is megszűnt. Képzelhető, hogy milyen kétségbeesés uralkodott el a Markóczy családban, amely most kilátástalan helyzetbe került. Dodó mesélte nekem később, hogy Tivadar napokig ült az ebédlőasztalnál, és maga elé meredt. Nem szólt senkihez, és nem válaszolt, ha szóltak hozzá. A rendszer intézkedéseinek különös fintoraként Boriskának özvegyi nyugdíjat utaltak ki, mintha Tivadar meghalt volna, azonban 1947-ben ezt ugyancsak elvették. Néhány hetes csüggedés után Tivadar állást keresett. Régi barátai segítségével különböző rövidéletű ügynöki foglalkozásokhoz jutott. Nem sokat keresett, de legalább el volt foglalva. Boriska takarítónőként dolgozott állami létesítményeknél, de amikor megtudták férje B-listás státuszát, rögtön elbocsájtották. Ez többször

182 Csak 1949-ben oszlatta fel Farkas a menekült kormányát, amikor belátta, hogy semmilyen tevékenységet nem tud kifejteni, és nem tudja elérni, hogy a hatalmon lévő intézmények elismerjék (lásd: Farkas Ferenc, „Az altöttingi országgyűlés története”, Mikes Kelemen kiadó, München, 1969).

183 A Wikipedia Internet-Lexikon erről a következőket közli: „A B-lista (köznevesült formában bélista) az 1940-es és 1950-es években a politikai okokból a rendszer által kiválasztott személyek listája volt, akiknek a mindennapi, civil sorsa a munkából való elbocsátás, akadályoztatás és hátrányos megkülönböztetés lett...

A Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének Közigazgatási Osztálya már 1945 novemberében elkészítette a közigazgatás „megtisztításának” tervét, amelynek eszköze a B-listázásnak, bélistázás- nak nevezett elbocsátási hullám lett. A B-listázás első hulláma 1946-ban kezdődött, amikor Nagy Imrét Rajk László váltotta fel a belügyminiszteri székben. Két hónap leforgása alatt 50 ezer embert bocsátottak el a közigazgatásból, és másfél ezer civilszervezetet oszlattak fel. Az 1948. június 28-ai összesítés szerint a B-listára 80.041 fő került fel.”

411