Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek
a mennyezeten, az oltárképeket, az aranydíszítéseket és a szobrokat, amíg mindegyiket részletekbe menően ismertem, de hónapok után már ez is unalmas volt. Az akkor 16-17 éves Diti is ilyesmit érezhetett, mert - mindenféle kibúvókat keresve - egyre ritkábban kísért el minket vasárnap a templomba. Az utcák mindig tele voltak járókelőkkel, mindenki sietett valahová, a mindennapi szükséglet akkor sokkal több szaladgálással járt, mint manapság. Sok hadirokkantat is lehetett látni, féllábúakat mankókkal, félkezűeket, vakokat, valamint lábadanokat, akik valamilyen összeeszkábált talicskákban, kerekekkel ellátott deszkákon ültek, kezükkel a földön hajtva magukat előre. Sok volt a „csikkszedő” is, akik eldobott cigarettacsikkekre vadásztak. Emlékszem, hogy botjuk végére hegyes szöget illesztve bökték fel a csikkeket az utcáról, és így nem kellett lehajolniuk értük. 1947 augusztusában részt vettünk egy nagy magyar rendezvényen, a menekült magyarok altöttingi zarándoklatán. Tudtommal a katolikus egyház szervezte az ünnepséget, és a magyarokat buszokkal szállították Altöttingbe, amely a középkor óta Németország leghíresebb katolikus zarándokhelye volt. A magyar kapcsolat úgy jött létre, hogy kb. ezer évvel előbb pogány magyar hadak, nyugati kalandozásaik folytán, Altötting községet is szétdúlták és házait felégették. Az elvonulásuk után az altöttingi polgárok a templomuk romjaiban egy üszkös, de különben csodálatos módon sértetlen Szűz Mária szobrot találtak (mások szerint a 14. századból származik). Ez a szobor lett aztán a híres „Altöttingi Fekete Madonna” és az évenkinti zarándoklatok célpontja. 1947-ben külön magyar zarándoklatot rendeztek, amelyen rengeteg menekült vett részt. Bajorország menekülttáboraiból özönlöttek a magyarok, összesen 12.000-en gyűltek össze. Mi is busszal utaztunk, és augusztus 20-án résztvettünk a kegykápolna körül vezetett körmenetben, és a főtéren rendezett szabadtéri szentmisén. A körmenetet Habsburg József főherceg vezette. Megrázó élmény volt még számomra is, kisgyerek létemre, amikor a tízezer torok énekelte a magyar egyházi énekeket és a Himnuszt. Arra is emlékszem, hogy a kegykápolna mellett zsákokból osztogatták, a papok által megáldott Magyarországról hozott földet, és mindenki kaphatott egy keveset. Anyám egy kis lecsukható pléhdobozba rakta el az ott kapott sárgás homokot. A zarándoklatnak egy érdekes poliűkai mellékeseménye is volt. Ugyanis amíg a zarándokok a főtéren vonultak, egy a város közelében lévő kastélyban (Schloss Guttenburg) összeült az a gyülekezet, amelyet később „Altöttingi Országgyűlésnek” neveztek. Az 1939-ben utoljára választott magyar parlament Németországba menekült 56 tagja jött ott össze, mint „az utolsó szabadon választott országgyűlés” képviselői. Az összejövetel célja egy magyar emigráns-kormány megalakítása volt. Rövid tárgyalás után kisbarnaki Farkas Ferenc tábornokot választották meg kormányfőnek, és ideiglenesen megbízták az államfői jogkör gyakorlásával is. Oróla már az előbbiekben szó volt, amikor mint az 1944-es év kiürítési és elhelyezési kormánybiztosát, és ebben a szerepben mint apám fölöttesét ismertük meg. A gyülekezet végén megalakult a magyar menekült kormány és egy nyilatkozatot bocsájtott ki. 410
