Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
VI. Szüleim története - Az első emigrációs évek
menekülteknek le kellett menni az útról, különösen, ha hatalmas páncélosok vagy rohamlövegek jöttek szembe. Amikor továbbindulhattunk, délután a nagy folyó mentén Haslau an der Donau községen haladtunk keresztül. Diti írja: Amint megérkeztünk Haslauba, rögtön megágyaztunk a földön és elaludtunk. Itt volt az első közös főzés. Mi kimaradtunk belőle, de nem volt baj, mert lekozmá- sodott az egész paprikás krumpli. Estefelé indultunk tovább. A szekerek előbb indultak el mint az autóbuszok. Én Anyukámmal az autóbuszon indultam. Útközben az autóbusz sokszor megállt. Ilyenkor leszálltunk, sétálni egy kicsit. Bécs elővárosában, Schwechat-ban, utolértük a kocsikat. Schwechat szörnyen össze volt bombázva. A telihold megvüágította a romokat és az egész olyan volt mint egy elvarázsolt, mint egy halott város. Talán egyetlen házban sem lakott ember. Csak az emlékeztetett életre és emberekre, hogy sok háznak az oldalára piros táblák voltak, rajtuk „Schwechater Bier” felirattal. Schwechatban véglegesen átszálltunk egy szekérre, amin zab volt. Szörnyű kényelmetlen fekvés volt azon a kocsin. Láttuk a krematóriumot152. Négy órán keresztül tévelyegtünk a városon keresztül. Az eső esett. A karaván négy részre szakadt. Láttuk a schönbrunni kastélyt. Az is kapott egy-két bombát. A külvárosban összejött a karavánunk. Egy asszony hozott Gabinak kávét és kekszet. Az osztrák fővárosban feltehetően a hosszú Rennwegen haladtunk a Gürtelig és ezen a széles körúton megkerültük a belvárost. Azon különösen nehézkes lett volna a keresztülhaladás, mert két héttel előbb, március 12-én Bécset egy nehéz bombatámadás érte153, a romok eltakarítása még folyamatban volt és a belvárosi terek meg utak nagyrészét az összedőlt házak törmeléke torlaszolta el. Schönbrunnál éjfél körül rátértünk az elsötétített városból kivezető útra a Wien-patak mentén. Hamarosan a telihold fényében a Wienerwald dombjaira kapaszkodtak fel a szekereink. Ekkor erősödő dübörgés rezegtette meg az esti levegőt, bombázók százai tartottak fejünk fölött Bécs felé. Nemsokára hallottuk a távolban a becsapódások, robbanások hangját és a tüzek fénye világított mögöttünk. Azért írom le ezeket az emlékeket, mert a távoli égő város látványa belevésődött az én emlékezetembe is, aki akkor csak egy két és fél éves gyerek voltam. A menekülésünk idejéből ez a kép — a távolban égő házak, lobogó tüzek, a robbanások ütemében megvilágosodó mennybolt — egyike a kevés élménynek, illetve látványnak, amelyekre határozottan emlékszem. Az előbbi idézettel ér véget Diti írása, nyilván az út fáradalmai elvették a kedvét az élményeinek további feljegyzésétől. Azonban szüleim irataiban találtam apámnak két 152 A nagy köztemető, a bécsi Zentralfriedhof előtt haladt el a szekérsor. 153 A Wikipedia Internet-Lexikon „Bombardierung Wiens“ szócikkét idézem (fordítás általam): „Bécs legsúlyosabb bombatámadása 1945 március 12-én történt. Az amerikai légierő 747 bombázója másfél órán keresztül bombázta a várost. A támadás tulajdonképpeni célja, a floridsdorft olajfinomító gyár nem kapott találatot, ellenben a belváros nagyrésze elpusztult. Az Opera és a Burgtheater teljesen kiégett, a Hofburg, a Stephansdom, valamint a Ring és a Donaukanal mentén fekvő nagy, reprezentatív épületek részben összedőltek, illetve nagy károkat szenvedtek...” 343
