Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
A mi szállásunk tekintetében apám azt ajánlta, hogy menjünk a Lónyay kastélyba Oroszváron és ott kérjünk szobát. Diti az útról a következőket jegyezte fel: Utunk elég kényelmetlen volt. Két órát álltunk Győr előtt, mert Várhegyi, a sofőr, olyan álmos volt, hogy aludnia kellett. Mi a sok csomagtól keveset tudtunk aludni. Hajnal három órára érkeztünk meg Oroszvárra, ahol egy hivatali szobában aludtunk 8 óráig a Rendőri Kirendeltségen. 8 óra után megreggeliz-tünk és elmentünk autóval a Lónyay-kastélyhoz, mert azt hittük, hogy ott kapunk a többi rendőrcsaládokkal együtt szobát. Lónyay136 herceg azonban kijelentette, hogy ő szobát nem ad senkinek sem, mert ő svájci védnökség alatt áll. A kastélytól Horvátjárfaluba mentünk lakást nézni. Keresztapám felment a plébánoshoz, aki a menekültügyeket intézte. Mi közben megismertünk egy menekült asszonyt, aki kávéval és májpástétomos kenyérrel kínált meg. Nemsokára jött keresztapám a plébánossal, aki felajánlotta a nála lefoglalt lakószobát nekünk. Mi felmentünk, felvittük a csomagokat, aztán visszamentünk Oroszvárra. Oda akkor érkezett meg Hódosyné két lányával, Vilmával és Csillával. Ok is személyautóval jöttek, azon hozták egész holmijukat. Az autó poggyásztartójára egy nagy fonott kosár volt kötve, ami tele volt krumplival és sárgarépával. A holmijuk közül azt tartották olyan értékesnek, amit Pestről falura menteni érdemes. Hódosyné nagyon pikírt volt, mindjárt alaposan elmondta a véleményét mindenkiről és mindenről. Miután meguntuk őt hallgatni, visszamentünk Járfalura. Megebédeltünk, Anyukám Gabival lefeküdt aludni és én visszaidéztem emlékezetembe a Pesten és Adonyban eltöltött jó napokat. így írta le a tizenhárom éves nővérem a megérkezésünket Horvátjárfalura. Akkor még nem tudtuk, hogy majd öt hónapot fogunk ott tölteni. Diti feljegyzéseiből érezni, hogy az apám és főnöke, Hódosy Pál rendőr-vezérőrnagy, közti ellentét a hozzátartozókra is kihatott. Horvátjárfalu, mely ma Jarovce néven Szlovákiához tartozik és Bratislava (Pozsony) főváros egyik külvárosa137, akkoriban egy 7-800 lakosú tipikus magyarországi falu volt, habár a lakosok túlnyomó részét nem magyarok, hanem (mint a község neve is sejteti) horvátok alkották. Ez a tény a török háborúk idejére vezethető vissza, amikor Nyugat-Magyarország egész területén horvát menekültek telepedtek le. A horvátokon 136 A kastély Lónyay Elemér herceg és felesége, Stefánia egykori koronahercegnő (az 1889-ben Mayerlingben öngyilkos lett Rudolf oszták-magyar trónörökös özvegye) tulajdonában volt. Apám elmondta, hogy amikor ő november végén lejött Horvátjárfalura, és elment tiszteletét tenni Lónyayék oroszvári kastélyában, az idős, nyolcvan év fölötti házaspár (ők 1900-ban házasodtak össze) nagyon barátságos volt. A Diti által leírt első benyomásnak már sémi nyoma nem volt. Lónyayék készségesen vállalták a menekültek megsegítését és uradalmukról rögtön egy nagyobb élelemszállítmányt küldtek. Az oroszok 1945 április elején, amikor elfoglalták Oroszvárt, lefoglalták a kastélyt és Lónyaiékat kiűzték onnan. Az idős házaspárt a Pannonhalmi Apátságba fogadták be, ahol nemsokára mindketten meghaltak. A bencés papok az apátság katedrálisának a kriptájában, az oltár mellett helyezték őket örök nyugalomra. 137 A Wikipedia-Intemetlexikon szerint: A település a párizsi békeszerződés értelmében 1947. október 15-én került az akkori Csehszlovákiához, addig Moson vármegye rajkai járásához tartozott. (A szerző megjegyzése: ez a csehszlovák küldöttség kívánságára stratégiai okokból a pozsonyi „hídfőt” volt hivatva megnagyobbítani,) 1972. január 1-jén hivatalosan is Pozsony városához csatolták, és ma közigazgatásilag a pozsonyi V. járáshoz tartozik. 322
