Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
gyalta, akik ugyancsak úgy határoztak, hogy családjaikkal együtt Budapesten maradnak. Apám ezután egy utolsó próbálkozást tett és ezt mondta: „Tivadar, a szovjetek és a magyar kommunista kiszolgálóik az ilyen embereket, mint Téged, ott fogják felakasztani!” És a körtéri fákra mutatott. Nem használt, Tivadar ragaszkodott elhatározásához. Apám elbúcsúzott tőlük és elment. Nem tudhatta, de talán érezte, hogy nem fogja viszondátni őket (az egyeden kivétel Boriska volt 1962-ben). Apám úgy tervezte, hogy családját minél hamarább elviteti nyugatra. El a veszélyeztetett fővárosból. Időközben a Kiürítési Kormánybiztosságon Récsey ezredes Győr és Komárom vármegyék nyugati járásait jelölte ki a Budapestről menekülő rendőrcsaládok felvevőhelyének134. Apám ezért mindjárt az első csoportba jelentett be bennünket, tehát anyámat, Ditit és engem. Mi apám szolgálati autóján terveztük indulásunkat, ezért csak kevés poggyászt vihettünk magunkkal. A nagyobb poggyászainkra, így a mi nagy kosarainkra vonatkozóan, az volt a terv, hogy teherautók fogják később utánunk vinni. Menekülés Nyugat-Magyarországra Mi hárman egy szombati napon, november 4-én este hagytuk el Budapestet. Apám barátja és kollégája, dr. Sághy László, aki egyúttal Diti keresztapja is volt, kísért el bennünket. A sofőr apámnak egy beosztottja, egy Várhegyi nevű rendőr volt. Csak kisebb poggyászt vihettünk, néhány bőröndöt, táskát, hátizsákot. A többi holminkat majd apám küldi utánunk. Ezeket a dolgokat onnan tudom, hogy Diti egy iskolásfüzete néhány oldalára feljegyezte menekülésünk fontosabb élményeit. A fővárosba akkor már behallatszott a csatazaj, mert a szovjet csapatok aznap elérték és elfoglalták a főváros délkeleti előterében fekvő községeket, Pestszentimrét, Gyált és Vecsést. Egy német páncéloshadtest ellenlökése azonban megállította és visszavetette az oroszokat, úgyhogy egyelőre nem tudtak Budapest területére betörni. A Duna-Tisza- közét — a főváros pesti hídfője kivételével — addigra teljesen elfoglalták az oroszok, így az Adonnnyal szembeni Dunaparton is megjelentek a szovjet csapatok. Mi meg útban voltunk Nyugat-Magyarország felé. Apám már november első napjaiban előreutazott a nyugati határszélre és a kijelölt községekben szemügyre vette a helyzetet. Az odaszállítandó rendőr-hozzátartozók elszállásolására a helyi hatósági közegekkel lefoglaltatta az üresen álló iskolai és más községi helyiségeket. Továbbá megszervezte a beutalásokat a magánlakásokba és házakba. Mivel több mint tízezer személy135 elhelyezéséről volt szó, több határmenti falut érintett a beszállásolás, többek közt Oroszvárt, Horvátjárfalut és Rajkát, amelyek a Duna jobbpartján Pozsony és Magyaróvár között, közvetlenül a határ mellett feküdtek. 134 Bukovszky László, uo. 42. oldal. 135 A m. kir. rendőrség állománya akkor 12.000 fő volt. A hozzátartozókkal együtt tehát kb. 50.000 személynek (nem csak feleségek és gyerekek számítottak hozzátartozónak, hanem pl. testvérek, szülők, stb. is) ajánlották fel az elhelyezést Nyugat-Magyarországra. Ennek a számnak kb. egy negyede él a kiürítés lehetőségével. 321
