Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
V. Szüleim története - A magyarországi évek
most magánügyeivel foglalkozhat. Szüléimét is meglepte a politikai fordulat. Mindenesetre megkönnyebbültek annyiból, hogy a front nem omlott hirtelen össze, hanem lényegében változatlan maradt. így az oroszok nem foglalhatták el néhány nap alatt az országot, mint ahogy Romániában tehették, amikor ott a fegyverszünet bekövetkezett. Október második felében szüleim sokat voltak a Sáncpusztán, aggodalmat okozott nekik, hogy a szovjetek egyre közelebb kerültek Adonyhoz. Elhatározták, hogy ha a front eléri Adonyt meg Budapestet, akkor a család nyugatra menekül, semmiképpen nem akartak szovjet uralom alá kerülni. Az 1944-es termés rendkívül jó volt, szüleim a gabonának nagy részét eladták, az állatok közül is több sertést levágattak. A hadsereggel szerződést kötöttek a többi sertés és marha levágására és eladására, amennyiben a front még tovább közeledne. Erre az időszakra esett Holzmann Károly nagybátyám látogatása Adonyban. Károly megint önként jelentkezett a honvédséghez, előrehaladott kora ellenére, t.i. már elérte az 55. életévét. Ismét mint szakaszvezető szolgált egy gyalogos egységben a Duna-Tisza-Közén húzódó fronton és mikor egynapos szabadságot kapott, eljött szüléimhez a Sáncpusztára. Anyám mesélte, hogy esős idő volt, Károly elcsigázva és fáradtan érkezett, egy parasztszekéren hozták Adonyból. Anyám gyorsan készített neki meleg ételt, beszélgettek, Károly a front eseményeiről számolt be. Nem ítélte meg rózsásan a helyzetet, az oroszok kétszeres-háromszoros túlerőben voltak, állandóán támadtak. Károly lefeküdt egy órát pihenni, és miután felkelt, Pista elvitte a hintón az vasútállomásra. Anyám ekkor látta utoljára legidősebb testvérét. Ezekben a napokban, egy budapesti tartózkodása alkalmával apám találkozott Thorma Ferenc unokatestvérével is, aki nagy gondban volt fia, az ifjabb Thorma Ferenc miatt. A fiú ugyanis szeptemberben beiratkozott a gimnázium nyolcadik osztályába, de rövid időre rá a tanítást beszüntették és a fiúkat besorozták katonának. Jóformán kiképzés nélkül kerültek októberben a front közelébe, ahol Ferit először egy tűzoltó kisegítőcsoporthoz, aztán egy gazdasági hivatal szállító egységéhez vezényelték. Az első feladatuk abból állt, hogy marhacsordákat kellett terelniük az Alföldön, a front mögötti területen. E művelet célja az volt, hogy az állatok ne essenek az ellenség kezébe, hanem mint élő és önmozgó táplálékot lehessen őket a harcoló magyar katonaság élelmezésére felhasználni. Ferinek nem tetszett az efajta tehénhajcsári foglalkozás és egynéhány társával együtt elhatározták, hogy „meglógnak”. így is cselekedtek és mindegyikük elindult hazafelé. Feri október végén egyszercsak betoppant az ajtón, szülei lakásába. Ott az öröm hamar kétségbeesésbe csapott át, amikor szülei rádöbbentek a tényre, hogy Feri e meggondoladan lépésével tulajdonképpen katonaszökevénynek minősült, amire halál- büntetés jár. Szülei tépelődtek, hogy mitévők legyenek. Bújtassák el a fiút? Látta-e valaki, pl. a szomszédok, hogy hazaérkezett? Végül Ferenc bácsi felkereste apámat, aki éppen Budapesten volt, hogy tőle kérjen tanácsot. Apám azt mondta, hogy a legjobb, ha Feri maga jelentkezik valamelyik parancsnokságon és azt mondja, hogy az Alföldön dúló harcokban elszakadt a csapatától. Máskülönben, ha elkapják, komoly bajba kerül315
