Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

Ezt az újabb lakosság- és területgyarapodást a magyar kormány hatalmas sikerként könyvelte el. A magyar hadsereg az erdélyi magyar lakosság ünneplése közepette vonult be a visszaszerzett területre. A kormány lekötelezve érezte magát a döntőbírákkal szemben Eszak-Erdély visszatéréséért és a németbarátság Magyarországon tetőfokára hágott. Ezért 1940 novemberében a kormány csatiakozott a Háromhatalmi Egyezményhez, amelyet Németország, Olaszország és Japán kötött és amelynek célja a politikai és katonai együttműködés volt. Romániában Eszak-Erdély elvesztése kormányválságot idézett elő, amelynek eredménye II. Károly király lemondása (fia, Mihály trónörökös javára) és végül katonai diktatúra berendezkedése volt Antonescu marsall alatt, aki ugyancsak csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez. A viszony Magyarországgal feszült maradt.

Hogy a déli szomszéddal normalizálódjék a helyzet, 1940 decemberében Belgrád- ban megkötötték a magyar-jugoszláv „örök barátsági szerződés”-t. Magyarország helyzete tehát stabilizálódott, az „országgyarapítás”-okat a nemzet nagy diadalnak érezte. A Németországtól való függőség azonban fokozódott, a magyar külpolitika játéktere beszűkült.

Itt elhagyjuk az ország általános helyzetének ábrázolását, és ismét a család története felé fordulunk. A mozgalmas idők politikai változásait, a gyorsan pergő eseményeket a családtagok érdeklődéssel figyelték, de nagyobb kihatással egyelőre nem voltak rájuk.

Egy fontos esemény azonban bekövetkezett, végre meg tudtak egyezni nagyapám örökösei a maradék vagyon felosztásában. Mint már leírtam, a vita tárgyát a Kisstáció utcai háromemeletes bérház értékesítése és a vételár elosztása alkotta. Most már hat éve húzódott az ügy és az érintett felek megunták a vitatkozást, és túl akartak jutni rajta. Persze közben konkrét elképzeléseik is voltak a ház eladásából befolyó pénz felhasználására. Ez nagy mértékben előmozdította a testvérek kompromisszumkészségét is. Tóth Zoltán nagybátyám állt elő a javaslattal, hogy úgy osszák fel a ház árát, hogy nagyanyám kapja a vételár egy ötöd részét (20 %-ot), míg a maradék 80 % az öt gyerek között kerül elosztásra. így a gyerekek közül mindegyiket egyformán, a vételár 16 %-a illette. Zoli bácsi mint jogász, mindjárt az ügy lezárására alkalmas jogi konstrukciót is javasolt, melynek a magyar öröklési jog szerint „osztályos egyezség” volt a neve.

Az örökösök 1941 elején beleegyeztek a javaslatba, és ezt egy közös nyilatkozatban, amely a birtokomban van, rögzítették. Holzmann Károly és Schäffler Mátyás nagybátyáim, akik addig egy ilyen egységes megoldást elleneztek, félretették korábbi elképzeléseiket. Zoli bácsi egy esetleges vevőt is hozott, egy biztosítótársaságot, mely megfelelőnek látszó vételárat, 325.000 pengőt ajánlott fel. Az örökösök a szerződést hamar megkötötték és az eladást is gyorsan lebonyolították. A ház vételárából levonódott 95.000 pengő jelzálogkölcsön, valamint 3000 pengő nagyapám sírkövére és nagyanyám betegsége esetére félreteendő további 3000 pengő. Felosztásra maradt tehát 224.000 pengő. Ebből nagyanyámat 44.800 pengő illette, míg az öt gyerek egyenként 35.840 pengőt kapott.

263