Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

Ezekkel az addig példátian katonai sikerekkel Németország a domináló hatalommá vált Európában. Eredményeinek láttán sokan az eddig kételkedők közül is hinni kezdték, hogy a németeknek és vezérüknek, Hitlernek, minden sikerül. A Führer hatalma tetőpontjához közeledett és követői tömegekbe sűrűsödtek, nemcsak Németországban, hanem egész Európában, így Magyarországon is. A magyar vezető körök, az „úri világ”, gyanakvással, sőt ellenszenvvel figyelték ezt a változást, de a Németországtól kiinduló dinamikának nem mertek, és nem is tudtak nyíltan ellenállni. Csak a Magyarországon terjeszkedő szélsőjobboldali, a nácizmust utánzó mozgalmak ellen léptek fel erélyesen, éppúgy mint a szélsőbaloldali irányzatokkal (főként az illegális kommunistákkal) szemben. A Nyilaskeresztes Párt vezetője, Szálasi Ferenc, a szegedi Csillagbörtönben töltötte börtönbüntetését. A rendőrség államrendészeti (politikai) osztálya razziákat rendezett a nyilasok öszejövetelein, szétoszlatta tüntetéseiket és a párt tagságát megfigyelés alatt tartotta.

1940 nyarán kiéleződött a magyar-román viszony. Romániában az elmúlt évek folyamán válságos belpolitikai helyzet keletkezett, mely az országot majdnem polgárháborúba sodorta. Kiváltó tényező volt ebben egy kvázi-misztikus, szélsőjobboldali és antiszemita mozgalom, a „Mihály Arkangyal Légiója” és annak katonai szervezete, a „Vasgárda”, mely Németország támogatását élvezte. E mozgalom és a vele szembenálló konzervatív irányzatok számos erőszakos cselekményt követtek el egymás ellen, minek következtében II. Károly király 1938-ban katonai diktatúrát vezetett be. Ez az intézkedés sem stabilizálta a helyzetet, hanem további atrocitásokhoz vezetett, a vasgárdisták két miniszterelnököt megöltek, mire a rendszer szervei a vasgárda főnökét, és több száz vasgárdistát meggyilkoltak. Hogy román szövetségesüket támogassák, 1939-ben Nagybritannia és Franciaország garanciát vállaltak Románia határaiért. Franciaország legyőzése után Románia hátat fordított eddigi szövetségeseinek és Németország felé próbált közeledni. 1940 tavaszán a Szovjetunió (mely közben a három kis balti államot, Észtországot, Lettországot és Litvániát, valamint Lengyelország keleti részét annektálta) ultimátumot intézett Romániához, melyben Bessarábiát és Bukovinát követelte. Ugyanakkor Bulgária követelte Dél-Dobrudzsa visszaadását. Mivel az új „védőhatalomtól”, Németországtól nem kapott támogatást (az kijelentette, hogy csak a olajszállítások háborítatlan lebonyolításában érdekelt), Románia engedett a követeléseknek.

Ekkor lépett fel Magyarország, és Erdély visszaadását követelte. Az ezt követő magyar-román tárgyalások azonban eredménytelenek voltak. Mivel Magyarország katonai akcióval fenyegetőzött, Németország közbelépett (nem kívánt konfliktust Kelet-Európábán, mert ekkor már folyt a légicsata Anglia fölött) és Olaszországgal együtt döntőbíráskodást javasolt. A szembenálló felek elfogadták az ajánlatot. Az olasz és a német külügyminiszter 1940. augusztus 30-án hirdették ki döntésüket a bécsi Belvedere palotában. Ennek értelmében Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz, két és fél millió lakossal (1,4 millió magyar, 1 millió román és 0,1 millió német nemzetiségű volt, míg Románia területén, Erdély déli részén, több mint fél millió magyar maradt).

262