Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

V. Szüleim története - A magyarországi évek

ban felállított hangszerhez és kedvenc darabjait játszotta. Ditinek, miután megismertette a hangszer működésével, ujjgyakorlatokat és egyszerű darabokat tanított. Dinnek tetszett a zongorázás és hamarosan eredményeket produkált. Két évvel később zongoratanárt szerződtettek Csiby József személyében, aki egyébként a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára is volt.

Emellett balettiskolába is beíratták, ahol táncolni tanult. Anyám két okból tartotta fontosnak a balettet, egyrészt testedzés volt a serdülő gyereknek, másrészt a zeneismeretét fokozhatta. A balettiskolában klasszikus balettet oktattak, ami komoly testi teljesítményt követelt az ott tanuló gyerekektől, mivel hosszú időn keresztül kellett újra meg újra gyakorolni a különböző mozdulatokat, lépéseket, tartásokat és alapállásokat. Diti szeretett a balettiskolába járni, ott sajátította el ismereteit a klasszikus balettel kapcsolatban, melynek nagy rajongója maradt egy életen keresztül.

1938 közepén ünnepelte a család unokatestvérem, a 21 éves Galiotti Henrik házasságát a 19 éves Soretz Edittel. Edit, akit mindenki a családban „Babus”-nak hívott, már négy-öt éve ismerte akkor Hencit, akivel a városligeti jégpályán találkozott először.

Babus egy különös családból származott. Apja, az 1844-ben született Soretz Endre, egy jómódú vállalkozó és üzletember volt, aki a Felvidékről, valószínűleg Nyitráról jött Budapestre. Szappan- és gyertyagyára volt a VIII. kerületben, ha jól tudom a Práter utcában. Agglegény volt, egyedül élt, csak egy házvezetőnője volt. A házvezetőnő, Pásst Auguszta, egyúttal Soretz keresztlánya is volt. A fiatal nő, aki több mint négy (!) évtizeddel volt fiatalabb munkaadójánál, illetve keresztapjánál, a Első Világháború éveiben az öreg (több mint 70 éves) Soretz szeretője lett, és végül teherbe esett. 1919-ben megszülte kislányát, Editet, akinek ezentúl „Babus” lett a beceneve. Az öreg Soretz és a házvezetőnője továbbra is együtt éltek a Práter utcai nagy házban és szeretettel gondozták, nevelték a kislányukat.

Soretz Endre nem csak nagyon jómódú, hanem roppant furcsa ember is lehetett. Mint unokája — Vicky — mesélte nekem később, anyjától — Babustól — a következő történetet hallotta. Babus mint 5-6 éves kislány szülei nagy lakásában egy ajtóra bukkant, amely mindig be volt zárva. Most azonban tárva-nyitva állt, és a kislány kíváncsian bement az ajtó mögötti szobába, melynek bútorzata csak egy nagy, fekete, fából készült koporsó volt, mely a szoba közepén egy nagy asztalon állt. A kislány kissé borzongva, de a kíváncsiságtól hajtva felmászott az asztalra és benézett a nyitott koporsóba (fedele mellette feküdt az asztalon). Ijedtségére Babus saját apját, Soretz Endrét, látta a koporsóban feküdni, csukott szemmel. Mikor a kislány ijedt kiáltását hallotta, az öreg kinyitotta a szemét, tréfásan rákacsintott, felült és megvigasztalta a síró gyereket. Csak „próbát” feküdt az elegáns, selyemmel bélelt koporsóban, melyet már korábban beszerzett és felállított halála esetére. Soretz szokatlan gonddal készült a halálára, mert már életében megvett egy nagy díszsírhelyet a Kerepesi temetőben, melyre egy hatalmas fekete márvány kriptát építtetett. A sírhely örökös sírhely volt és Soretz szerződésben kikötötte, hogy csak őt egyedül lehet odatemetni (ma is ott fekszik — egyedül).

248