Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

IV. Anyai nagyszüleim története és anyám gyerekkora

egyenruhákat, katonaingeket, lepedőket, sátorlapokat és ponyvákat. Nagyapám nagy energiával intézte a megnőtt tennivalót. Minden munkaerőre szükség volt. Ekkor érte egy nagy meglepetés: egy szép napon Károly fia, akinek az üzemben fontos beosztása volt a munkások felügyelésében és a munkamenet irányításában, beállított az irodájába és kijelentette:

„Papa, én ma önként jelentkeztem katonának, és holnap bevonulok.”

„Megőrültél, Károly? Most amikor a legnagyobb szükségem van rád, amikor alig győzzük a munkát, amikor minden kézre szükség van? Téged felmenthedek bárminemű katonakötelezettség alól. A gyárat hadiüzemnek nyilvánították, és te itt nélkülöz- heteden vagy!” válaszolta kétségbeesetten és egyúttal mérgesen nagyapám. De Károly semmi érvre nem hallgatott, hanem kijelentette:

„Papa, én megyek harcolni a királyért és a hazáért!”

Nagyapám meglepődése mérheteden volt. Károly hazafias felbuzdulása ugyan dicséretes volt, de lépése nagyapámnak nagy csalódást okozott. Úgy fogta fel, hogy Károlyt a családi üzem sorsa nem érdekli, azé az üzemé, amelyet nagyapám élete nagy művének tekintett. Egyetlen fiúgyermeke elhatározását majdnemhogy árulásnak vette.

Károly bevonulása után egy szállítócsapategységnél szolgált, mivel volt vezetői jogosítványa mindenfajta gépkocsihoz. Az orosz frontra vezényelték, ahol mint teherautósofőr szolgált. Károly és bajtársai elsősorban fegyvereket, lőszert, felszerelést és élelmiszert vittek a harcoló csapatoknak, visszafelé jövet viszont többnyire sebesülteket és betegeket szállítottak teherautóikon. Harci cselekményekbe szemcséjükre csak ritkán keveredtek és veszteségeik ezáltal egyenlőre aránylag alacsonyak voltak.

Még 1914-ben egy szomorú esemény is bekövetkezett a családban, dédapám, Holz- mann Károly megbetegedett és rövidre rá meghalt. 74-éves korában érte a halál és egy évvel utána felesége, Borbála dédanyám követte őt a sírba. Nagyapám a Kerepesi úti temetőben temettette el szüleit és szép sírkövet állíttatott nekik fehér és fekete márványból.

Közben folyt a háború és mindenki nagy izgalommal várta a híreket a frontokról, amelyek hol sikereket, hol kudarcokat és veszteségeket jelentettek. Jó hírnek számított az Oszmán Birodalom hadbalépése a Központi Hatalmak oldalán, amely bizonyos mértékig tehermentesítette az európai keleti frontot. A rossz hírekhez tartozott 1914 végén a szerbiai hadjárat kudarca, meg Galícia elfoglalása az oroszok által.

Az 1915-ös évben nagy esemény várt a Holzmann családra: a 18 éves Margit férjhez ment. A vőlegény nagyapám ismeretségi köréhez tartozott. Már az előző években is jártak udvariók a házhoz, hiszen Margitka nemcsak szép és okos kislány volt, hanem „jó parti” is, akire szép hozomány várt házassága esetén. De ezekből az ismeretségekből semmilyen komolyabb kapcsolat nem fejlődött ki. Nagyapám ismeretségi köréhez tartoztak a VIII. kerületi iparosok, kereskedők és gyárosok. Ezek közül néhánnyal jó barátságot is kötött, így pl. Galiotti Lajossal, egy jólmenő hentesüzlet tulajdonosával.

Galiotti Lajos bácsi nagy és szépen berendezett üzlete az Üllői út és a Vajdahunyad utca sarkán volt. Tulajdonosa régóta jó kapcsolatban állt nagyapámmal. A Galiotti csa170