Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
III. A Holzmann ősök
Kezdetben egy baleset, váratlan következményekkel Az első Holzmann, akiről tudomásom van, a szépapám Leopold Holzmann. A 19. század elején élt Bécsben, amely 1806-ig a Német-Római Birodalom fővárosa volt, és azután az Oszták Császárság fővárosa lett, és patkolókovács volt a foglalkozása. Feleségét, szépanyámat, lánynevén Elisabeth Lassbergernek hívták. Édesanyám, Holzmann Johanna mondta el nekem, hogy szépapám eredetileg Észak-Németországból, mégpedig Schleswig-Holstein tartományból telepedett át Bécsbe, a birodalom fővárosába. Schleswig-Holstein ugyan a Német-Római Birodalom tartománya volt, de 1864-ig a Dán Királysághoz tartozott. Bécsben szépapám, tudomásom szerint, mint segéd egy kovácsműhelyben dolgozott, később saját kis műhelye volt. Leopold és Elisabeth Holzmann fia volt anyai ükapám, Karl Georg Holzmann. O Bécsben született, valószínűleg 1800 után, és ugyancsak a kovácsmesterséget tanulta ki. Nagy események történtek ükapám gyerekkorában: a napóleoni háborúk, amelyek során Bécset 1805-ben és 1809-ben francia csapatok szállták meg, valamint az 1814/15-ös Bécsi Kongresszus, amikor Európa uralkodói újjárendezték a világ politikai térképét. Fiatal emberként történt ükapámmal a következő eset, amely életpályáját döntően befolyásolta. A családi hagyomány szerint egy szép napon éppen Bécs belvárosában a Kärntner Strassén sétált, amikor egy négyfogatú díszes udvari hintó nagy sebességgel közeledett. Nyilvánvalóan a lovak megvadultak, és a szerencséden kocsis minden iparkodása ellenére sem tudta megfékezni őket. Ükapám félreugrott a vágtató kocsi útjából, és akkor látta, hogy a kocsi hátsó kereke meglazult és elindult a tengelyen kifelé. Egy másodperc töredéke alatt határozott, utánarohant a kocsinak, és abban a pillanatban, amikor lepattant a kerék a tengelyről, két kezével elkapta a tengelyt, és a jármű mellett rohanva tartotta a hintót, ezzel megakadályozva, hogy az felboruljon és az utasok összezúzzák magukat. Jó darabon kellett így a hintó mellett futnia (a rohanó, nehéz hintó két kézzel való tartása óriási erőfeszítésbe került) míg a kocsisnak sikerült a lovakat megfékeznie. Mire megállt a hintó, és ükapám elengedhette a tengelyt, látta hogy az mindkét kezét komolyan összeroncsolta, az inak, csontok kilátszottak és kezei erősen véreztek. A hintóból kiszállt egy előkelő társaság, egy úr és két hölgy, és odamentek hálálkodni ükapámhoz. A járókelők összecsődültek a baleset színhelye körül, és egy orvos kötszert hozott a közeli patikából. Míg a sebeket ápolták, a kocsis is leszállt a hintó bakjáról, odament ükapámhoz és mondta neki, hogy az úr, akit megmentett, főherceg a császári családból. Az, miután gondoskodott a társaságában lévő hölgyek továbbszállításáról, odalépett ükapámhoz és meggyőződött sebeinek bekötéséről. Azután megkérte, keresse fel őt másnap lakosztályában, a Hofburgban. Ükapám másnap legjobb ruhájában és bekötözött kézzel elment a Hofburgba, ahol a tegnapi főherceg (hogy melyik főherceg volt a népes császári családból, arról sajnos nem regél a fáma, a generációkon keresztül egymásnak elmondott történet folyamán valahol elveszhetett a neve) dolgozószobájába vezették. Miután a főherceg érdeklődött hogylétéről, mégegyszer megköszönte a leleményes, gyors és sikeres segítséget, ami 130
