Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora

Érthető, ha a társadalom középrétegéhez tartozó emberek nem rokonszenveztek az új rendszerrel, sőt, sokan ellenségesen nézték a fejleményeket. Ezt a kormány is észrevette és keményen megtorolta, ha ellenszegültek intézkedéseinek. Ahol ellenállást tapasztalt, vagy akár csak ellenállást feltételezett, rögtön elfojtotta. Akiket „vétkes”-nek ítélt, azokat letartóztatta, vagy rövid úton kivégeztette. Hogy ütőképes és kormányhű szerv végezze ezt a megtorlást, a „Vörös Orség”-en belül felfegyverzett munkásokból és katonákból egy külön karhatalmat szerveztek, amelyet „Lenin-fiúk”-nak neveztek. Feladata a „forradalmi terror” megvalósítása volt, vezetője egy Szovjet-Oroszországból hazatért kommunista, Szamuely Tibor lett.

A Lenin-fiúk hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót áhítottak fel, ezek sem válogattak eszközeikben: rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből, vélt ellenségeiket elfogták, megkínozták és megölték. A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenes- sége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint a nőket „kollektivizálják”. Az u.n. „vörösterror”, különféle források szerint, 300-600 halálos áldozatot követelt.

Apámat a vörösök garázdálkodása visszataszította. Májustól kezdve Budapestre már egyáltalán nem járt be, hogy ne kelljen látnia az egyre zavarosabbá váló helyzetet. Az egyetemen a tanítás úgyis többnyire szünetelt, mindenhol folyt a toborzás a Vörös Hadseregbe. Apám elkerülte ezeket a helyeket, nem akart ennek a tanácsrendszernek a hadseregében szolgálni. Nagyapám ugyan bejárt hivatalába, de az ottani munka is többnyire csak akadozva folyt. Június végén Budapesten felkelés tört ki a proletárdiktatúra ellen, ludovikás kadétok, tüzértisztek és a dunai hadihajók legénységei fellázadtak és megtámadták a „Szovjet Ház”-at, a Lenin-fiúk főhadiszállását. A felkelést a kommunisták leverték és véresen megtorolták.

Május közepén a Vörös Hadsereg egy sikeres hadjáratban visszavetette az Észak-Magyarországra benyomult cseh csapatokat (a mai Szlovákiának a felét elfoglalta a magyar Vörös Hadsereg). Június végén azonban az Antant Hatalmak nyomására ki kellett ürítenie az elfoglalt területeket.

Július 20-án a Vörös Hadsereg a román hadsereg ellen vonult, amely a Tisza vonaláig hatolt már előre. Ez kataszrofális vereséggel végződött, a román hadsereg átlépte a Tiszát és Budapest felé tartott. A Tanácsköztársaság vezetői erre belátták, hogy nem tudják a hatalmukat megtartani. Augusztus 1-jén a kommunista-szocialista kormány lemondott és menekúlésszerűen eltávozott Ausztriába, magával víve a magyar állam- kincstár értékeit. Ezzel a proletárdiktatúra megbukott.

A románok megszállták a Duna-Tisza-közét és 1919. augusztus 3-án bevonultak Budapestre. Pécelen is keresztülhaladtak, de helyőrséget nem hagytak ott. A vidéki lakosság ezáltal nagymértékben megmenekült a fosztogatásoktól, amelyeket a románok Budapesten végbevittek. Ok ugyanis mint győztesek és megszállók jöttek Magyaror107