Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)

II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora

gyengült. Ugyanakkor a franciák cseh, szerb és román szövetségeseik számára állandóan újabb és újabb magyar területek átadását követelték. 1919. március 20-án a francia katonai meghatalmazott egy további követeléssel jelentkezett a kormányfőnél. Mivel ezt Károlyi Mihály nem akarta teljesíteni, de nem tudta fegyverrel megakadályozni sem, lemondott és vele együtt a többi kormánytag is.

A hatalmat egy kommunistákból és szociáldemokratákból álló csoport vette át. A röviddel azelőtt Szovjet-Oroszországból hazaérkezett kommunista Kun Béla lett a feje az új kormánynak, amely 1919. március 21-én kikiáltotta a „Tanácsköztársaságot”, lényegét és formáját tekintve egy szovjet mintájú proletárdiktatúrát.

Ez volt tehát a helyzet akkor, amikor apám szabadságot vett ki, hogy otthon tanuljon. A Tanácsköztársasággal éppoly kevéssé rokonszenvezett mint szülei, és a változások aggodalommal töltötték el. Tulajdonképpen szerencséje volt, hogy szabadságolása miatt nem kellett szolgálatot teljesítenie a budapesti rendőrfőkapitányságon. A következő hónapokban a tanulásra koncentrált, és a fővárosban zajló eseményekről csak néha tudott meg valamit az újságokból. Az események Budapesten azonban felgyorsultak. Az új rendszerben a hatalmat elvileg választott, de csaknem kivétel nélkül kommunistákból és szocialistákból álló munkás- és katonatanácsok gyakorolták. A tanácsok határozatait a kormány volt hivatva megvalósítani. A Tanácsköztársaságban a kormánytagok nem miniszterek voltak, hanem szovjet példára „népbiztosok”. Államosították a bérházakat, az iparüzemeket, a bankokat és a biztosító társaságokat. A rendőrséget „Vörös Orség”-gé nevezték át és a csellengő katonákból „Vörös Hadsereg”-et kezdtek szervezni. Az új rendszer katonai szövetséget kötött Szovjet-Oroszországgal. A szomszédos országok munkásait közös harcra hívta fel az „imperialista hatalmak” és a burzsoázia ellen. Minden közép- és nagybirtokot államosítottak, a szegényparasztok azonban nem kaptak földet. Mindezt hangos propaganda kísérte, plakátok, újságok, szervezetek harsogták világgá a proletárdiktatúra „vívmányait”.

Amikor apám megtudta, hogy a rendőrségből „Vörös Őrség” lett, elhatározta, hogy ebben a szervezetben nem fog szolgálni. Mivel szabadságon volt, nem is kellett, senki nem törődött vele. Bejárt az egyetemre, azonban ott sok előadás elmaradt, mert a tanárokat részben elbocsájtották, részben a diákok inkább politikai gyűléseket rendeztek. A fővárosban többnyi-re az összevisszaság — felvonulások, gyűlések, tüntetések — uralkodott, amit apám idegenkedve figyelt. Inkább Pécelen maradt és belemélyedt a tanulásba. Eltökélt szándéka volt, hogy a jogi tanumányokat minél hamarább befejezi, akármi történjék közben a politikában.

Szüleivel együtt apám úgy érezte, hogy a politikai változások nem jó irányba haladnak. Az új rendszer néhány nap alatt számos személyt dobott ki az állásából vagy fosztotta meg a vagyonától, akik az ő közvetlen környezetükhöz tartoztak. Ezt még tetézte, hogy ezekre a kiközösített emberekre, az osztályharc jegyében, rányomták a nép ellensége bélyegét. Ilyen esetek előfordultak ismerőseik, barátaik, rokonaik körében és nagyapám kérdezte magát, hogy mint felsőfokú MAV-tisztviselő mikor fog ő és családja sorra kerülni.

106