Thorma Gábor: A Thorma család krónikája - Thorma János Múzeum könyvei 36. (München-Kiskunhalas, 2012)
II. Apai nagyszüleim története és apám fiatalkora
csapattestek gyanakodva és majdnem ellenségesen figyelték egymást. Mindenki a leggyorsabb úton akart hazakerülni. A Pólában horgonyzó hadihajókat az osztrák-magyar flotta főparancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy, a császár parancsára a Horvát Nemzeti Bizottmánynak adta át. A Polában rekedt magyar tengerészek és honvédcsapattestek parancsnokaik vezetése alatt gyalog, vonaton, illetve hajókon indultak hazafelé. Az 1. Honvéd Gyalogezred parancsnoka elintézte, hogy egységei hajóra szállhattak, a cél Fiume, a magyar kikötő volt. Ide érkezett apám is ezredtársaival november első napjaiban. A városban felfordulás keletkezett, tüntető olasz és horvát népcsoportok viaskodtak a város feletti uralom megszerzéséért. Ekkor tudták meg a katonák, hogy Budapesten és Bécsben kitört a forradalom. Ez a hír még jobban arra ösztökélte őket, hogy mielőbb hazakerüljenek. Mindenki a családjához igyekezett, a családjával akart lenni az egész országot megrázó zűrzavarban. A pályaudvaron apám ezredét bevagoní- rozták egy Budapestre induló tehervonatra. A katonák örültek, hogy végre hazafelé utazhattak, még akkor is, ha a jövőjüket illetően tele voltak bizonytalansággal. Apámat és sok bajtársát lehangolta a háború szerencsétlen kimenetele, valamint az azt követő politikai zűrzavar. A letűnt Monarchiának feltétlen híve volt, bár látta gyön- geségeit. Úgy érezte, hogy ez a liberális alapokon álló államszerkezet a területén élő sok kis népnek a múltban olyan folytonos pozitív társadalmi fejlődést tett lehetővé, amelyet ezek egyenként nem, vagy csak nehezen tudtak volna elérni. Továbbá alattvalóinak olyan fokú jogbiztonságot nyújtott, amely immár a háború győzteseinek tekinthető délkeleteurópai országokban (Románia, Szerbia) nem létezett. A Monarchia ellen folytatott propagandát („népek börtöne”, stb.) túlzottnak és igazságtalannak tartotta. Hogy ez a szilárdnak és hatalmasnak tetsző államszerkezet egyszerre darabokra törhetett, mélyen elkeserítette. Mit hozhat a jövő? Apám nagy érdeklődéssel, de nem sok optimizmussal várta a fejleményeket. Egyelőre utazott hazafelé a vonaton és örült, hogy féligmeddig szerencsésen megúszta a háborút. 1918. november első hetén érkezett meg apám bajtársaival Budapestre. A városban rengeteg ember tolongott az utcákon, tüntetők is vonultak, zászlókkal, transzparensekkel. A katonák menetoszlopban a laktanyájukba vonultak, ahol rövid pihenés után mindenki szabadságot kért és kapott, hogy hazatérhessen családjához. Apám megérkezése Pécelre óriási öröm volt szülei számára. Egyetlen gyerekük jóformán sértetlen maradt. Hazatért egy háborúból, amely több mint egy millió osztrák-magyar katona életébe került, és amelyben milliók hadirokkantakká váltak. Nem beszélve a több mint két millió hadifogolyról, akiknek további sorsa bizonytalan maradt. Napokig tartott, míg a péceli rokonok, barátok, szomszédok megünnepelhették apámat, a hazatért katonát. Közben 1918. november 9-én Németország is fegyverszünetet kért, miután ott is belső zavargások törtek ki. Ezzel az Első Világháború befejeződött. Budapesten az új forradalmi kormány (a „Magyar Nemzeti Tanács”), amelyet a Függetlenségi Párt, a Radikális Párt és a Szociáldemokrata Párt alkotott, kikiáltotta 1918. november 16-án a 102
