Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)

Emlékeim Sziládyról

„szokása szerint” mellém ült le a fal melletti székre, s aztán megkérdezett: — Barátom kuriózus vagyok a Répás-Darányi közti ügybe hogyan keveredett bele?

Elmondtam neki azt, ami velem kapcsolatos.

— Örülök, hogy az aljas ember barátságát megérezte, s volt ereje visszautasítani. De arra intem, hogy ha már Nánaynak megmutatta is a levelet, aki aztán ezzel a bizalmával visszaélt, de ne ártsa bele magát ebbe a szennyes lébe, s a levelet a kezéből ki ne adja. Nem maradnak azok egymásnak adósak, mert az egyik éppen olyan aljas, mint a másik. Korán van még megtapasztalnia az egyházi bíráskodásnak a huzavonáját s megundorodni az egésztől. Nem csodálom, ha a dolgok menetét figyelő emberek fiaikat nem is irányítják erre a pályára, ahol manapság tisztességes érzésű emberek nem boldogulnak az aljasok miatt. Törvényeink pedig olyan lazán megfogalmazottak, hogy annak szövetiben a gonosz otthonra talál. A törvényt kezelők érzését és szándékát pedig a nepotizmus85 irányítja. Ez a folyamat, úgy látom, addig tart, míg csak lejjebb nem csúsznak a béka hátuljánál. Vigyázzon barátom, s őrizkedjék a papok barátságától.

Valósággal megdermedtem beszédje alatt, s úgy rám fagytak a keserű szavak, mint ahogy a köd ráfagy télen az ágakra, s bevon mindent a zúzmara.

1913 novemberében, amikor a kerület közgyűlését tartotta, az a kitüntetés ért, hogy Szilády megkérdezett, amikor a teremben mellém ült, aki állandóan végighallgattam a gyűlések folyamatát.

— Barátom, ennek a különben is kellemetlen modorú Répásnak az ideje lejárt, s elmegy mellőlem. Nem tartottam érdemesnek arra, hogy tudakozzam nála érdemes ember után, mert az ilyen csak a magához hasonlót tudja becsülni s ajánlani. Azért arra gondoltam, hogy barátom magát kérdezem meg, s majd délután a káplánelhelyező bizottságban azt kérem, akit ajánl. Eddig nem szoktam azzal törődni, hogy ki legyen a káplánom, de most már látom, vigyáznom kell, mert a vénülésem ideje is beállt.

Nyomban Varga György barátomat ajánlottam, aki akkor Erzsébetfalván volt káplán. Azt mondtam róla, hogy én nálánál különbet s tisztább szívűt, becsületesebb embert még nem ismertem meg, mióta a teológián vagyok.-Jól van barátom nekem az elég, hogy maga ajánlja.

Gyuri barátom szinte megijedt, olyan mély tisztelet élt benne Szilády iránt, meg aztán olyan alázatos lelkű ember volt, hogy erőtlennek érezte magát a Szilády melletti szolgálatra. Pedig a legjelesebb volt társai közt, csak nem tudta magát értékelni.

Alig vártam a karácsonyi vakációt, hogy meghalljam barátomról Szilády véleményét, bár tudtam, hogy érdemes embert ajánlottam. Boldogabb érzésem alig volt az életemben mint az, amikor Szilády nyilatkozatát meghallottam.

— Köszönöm barátom ezt a kedves modorú, jóindulatú, szelíd embert, aki igazán érdemes arra, hogy nagyon szeresse maga is. Nagyon megszerettem én is. Kedvesebb káplánom nem volt még soha. Nagyon értelmes, komoly ember, csak az a baja, hogy ez már a papi élettől elkedvetlenedett. Ez a sorsa nálunk a szelíd embereknek. Az ilyent vigasztalni is nehéz, mert nyitott szemű. Biztatni is bajos, mert a szemtelen mindig elébe vág, s így ki fog szorulni az életből. Egy darabig kínlódni fog köztük, aztán otthagyja majd ezt a pályát, amelyik az ilyen embernek még az egyszerű hideg vizébe is csak ürmöt facsar. A maga barátságára neki is nagy szüksége van, hátha az életben még segítségére lehet, s a maga szeretete meg tudja

85 A latin nepos, unokaöccs szóból ered. Tág értelemben egyházi és világi főhatóságú személyek, szoros értelemben a pápák túlságos kedvezése rokonaik (elsősorban unokaöccseik) irányában.

99