Ván Benjámin: Szilády Áron élete - Thorma János Múzeum könyvei 35. (Kiskunhalas, 2012)
Emlékeim Sziládyról
Szegény Kudar Dezső keserű sóhajtással s olyan irigységgel mondta, amikor magunkra maradtunk: — Istenem, te milyen boldog lehetsz, hogy Szilády meglátogatott! Látod, Sándor bátyám ezt nem teszi meg velem, pedig én a testvére unokája vagyok. Az ugyan a közgyűlésen nem ülne le mellém, mint ahogy láttuk melletted ülni Sziládyt. De gőgös ember is ez az én Sándor bátyám! S milyen alázatos Szilády! Pedig nagyobb ember ám Szilády Baksaynál! Az ORLE84 is azon az őszön tartotta közgyűlését Pesten. Az egész szervezet demonstráció volt csupán, hát hogyne pompázott volna, amikor Pest látványossága lehetett. Akkor még nem értettük az egészet, hát hogyne imponált volna a sok szép külsejű, a pesti utcákon palástosan fölvonuló pap, akik az alázat köntösében triumfálták öntudatukat. A Múzeum díszterme volt a közgyűlés fóruma. A templomokban nagyon dörgedelmes prédikációk hangzottak el. Én a Kálvin téri templomban Balthazárt hallgattam. Meglepődtem nagy beszédje tartalmi ürességén, de nem mertem szóvá tenni, mert társaim bámulata övezte ezt a nagy hírű püspököt. Csak a halasiak társaságában magasztaltuk még jobban Sziládyt. A közgyűlésen sok pap beszélt, előkelősködő volt a tónus, csak örökösen a sérelmeinkről beszéltek, s a katolikus egyház ellen tették szüntelenül a kirohanásokat. Fölvonultak a híres debreceni, a vásárhelyi papok, s az összes nagy helyeken szolgáló előkelőségek, de bennem, pedig akkor még igazán a kezdet kezdetén álltam, valami irtózatosan szembeszökőnek látszott az a nívódifferencia, amiben Szilády kiemelkedett a sok nagy hírű pap között. Olyanszerű érzés támadt bennem, mint amikor a Gellérthegyben megláttam életemben az első hegyet, holott én addig a halasi határ homokbuckáit tartottam hegyeknek. Bizony ez volt szememben ekkor Szilády viszonyított nagysága az akkor élő papokhoz mérten, s ma még inkább az! Nagyon fájlaltam, hogy Szilády nem volt a pompázó ORLE gyűlésen, pedig valahogy éreztem, hogy nem közéjük való, de mégis szerettem volna, ha ott láthatom őt is! Meg is kérdeztem, amikor a kerületi gyűlésen mellettem ült. — Talán beteg volt főtiszteletű uram az ORLE gyűlés alkalmával, mert hogy nem láthattam? — Nem vagyok én tagja ennek a szövetkezetnek. Az újságból olvastam róla. Vaktöltéssel való pufogtatás az egész, de hát azt hiszik, hogy megijednek az emberek a bodzabél golyóbistól is, ha a hangjukat megeresztik. Úgy csodálkoztam az ORLE leegyszerűsített értékelésén. Bilkei Papp István tanárunk nagy magasztalással beszélt róla, s benne az egész ország református lelkészeinek a nagy összefogását magasztalta. Minthogy én is nagy csalódást éreztem a gyűlés alatt is, azért Szilády értékelését tartottam igaznak, nem pedig a tanárom magasztalását. Csak hát korai volt még a számomra ez a lényeget mutató s összemarkoló megállapítás. Nem tudom ma sem, mi indította meg Sziládyt, hogy nekem ilyen bizalmas közléseket adjon, amikor később azt tapasztaltam, hogy tartózkodó volt, s csak a legbizalmasabb emberek előtt tette az éles meghatározásokat. A hozzám való ragaszkodása feltűnt tanáraimnak is, akikben azonban nem ébredt irányomban olyan különösebb megbecsülés ezáltal, hogy Szilády ragaszkodását látták. Inkább ellenszenvüket éreztették velem miatta. A legációkban azt tapasztaltam mindenütt, mihelyt a lelkészek megtudták rólam, hogy halasi vagyok, szinte elárasztottak kérdéseikkel, kifejezték e nagy ember iránti tiszteletüket, s mindenik tudott róla valami legendás dolgot mondani. Mind akarta tudni emberi életét, családi viszonyait. Majd tudakozták, hogyan prédikál, mint él. 84 Országos Református Lelkészegyesület. 95
